A kommunista diktatúra hatásai máig jelen vannak az egészségügyben, az orvosokat megalázó rendszer társadalmi hatása még mindig hat, így például a hálapénz intézményével.
Rétvári Bence a Kommunizmus Bűnei Alapítvány és a Konrad Adenauer Stiftung támogatásával szervezett, Orvosok a kommunizmusban elnevezésű konferencián emlékeztetett arra, hogy a hálapénz fogalma először egy 1957-es pártkongresszuson hangzott el. Okai között említette, hogy az orvosok fizetését alacsonyan tartották; a segédmunkások béréhez igazították, és ennek a következménye lett a hálapénz, majd később az orvosok elvándorlása is.
Azt mondta, "a sztálini hozzáállás” ellenségnek, kapitalista, reakciós közegnek tekintette az értelmiségieket, köztük az orvosokat, akiket ezért tudatosan igyekeztek megalázni, és gyakran koncepciós pereket is indítottak velük szemben.
Az államtitkár a kommunista időszak súlyos örökségének mondta azt is, hogy a betegjogok kérdése fel sem merülhetett, a betegeknek így nem volt beleszólásuk a saját kezelésükbe.
Horváth Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője azt mondta, a kommunista időszakban az orvosok legnagyobb része esküjéhez hűen dolgozott annak ellenére, hogy munkájukat alulfizetve, nehéz körülmények között, leterhelve, nagyon sok beteget ellátva kellett végezniük. Emlékeztetett arra is, 1945 után mindössze 7 ezer orvos maradt Magyarországon, a többiek a háborúban, a koncentrációs táborokban vagy a gulágon vesztették életüket.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kommunista rendszer idején Magyarországon a szomszédos országokhoz képest is nagyon kevés forrást biztosítottak az egészségügyre, és az ellátási rendszer területileg nagyon aránytalan volt, a munkavédelem és a környezetvédelem pedig szinte ismeretlen fogalom volt. Mindezek következtében folyamatosan romlottak az egészségügyi statisztikák, a problémák az orvosokra és a kórházakra zúdultak – fűzte hozzá. Példaként említette, hogy 1981-ben egy körzeti orvosra átlagosan 1937 beteg jutott.
A tanszékvezető is arról beszélt, a kommunista rendszer viszonya az orvosokhoz ellenséges volt, ám többségüket nem tudták befolyásolni, mert erős volt köztük a kollegialitás. Az orvosoknak nemcsak a fizetését tartották alacsonyan, de a magánpraxisaikat is megszüntették, ezzel pedig rákényszerítették őket a paraszolvenciára, amivel ugyanakkor zsarolhatóvá is tették őket.
Kitért arra is, voltak orvosok, akik nem maradtak hűek esküjükhöz, és együttműködést vállaltak az Államvédelmi Hatósággal; volt köztük, aki arról tartott nekik előadást, hogyan verhetnek meg embereket külsérelmi nyom nélkül, és volt, aki különböző fizikai vagy pszichológiai módszereket talált ki a fogvatartottak kínzására. Megjegyezte, nem véletlenül hívták ezeket az orvosokat több börtönben is - az auschwitzi koncentrációs tábor hírhedt orvosa után - Mengelének.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a ma az egészségügyben megjelenő bizalmi válság is a kommunista rendszerre vezethető vissza. Arról beszélt, ez a bizalmatlanság ma szinte szétrágja az egészségügyi ellátórendszer szövetét, pedig ez az alapja az orvos-beteg viszonynak.
Gazsó L. Ferenc, az MTI Zrt. vezérigazgatója a rendezvényen a témában megjelent Őrjítő mandragóra című könyv társszerzőjeként arról beszélt, hogy szovjet mintára vezették be Magyarországon a „politikai pszichiátriát” azokkal szemben, akiket más módszerekkel nem tudtak elhallgattatni vagy befolyásolni.
Példaként mások mellett Medve András orvos esetét említette, akit a Szovjetunióba hurcoltak, majd miután ott nem tudták kémnek beszervezni, évekig fogva tartották. Amikor az orvost végül hazaengedték, Magyarországról hiába követelte a rehabilitációját, és az ott elvett személyes értékeit. Az orvos az 1960-as, 70-es években leveleket írt nemzetközi fórumokhoz, így például az ENSZ-hez is, ezért elmeszakértőkkel, pszichiáterekkel személyiségzavart állapíttattak meg nála és gondnokság alá helyeztették.
Gazsó L. Ferenc azt mondta: minden diktatúra sajátja, hogy változatos eszközökkel üldözi a megrögzött igazságkeresőket, és történelmi recept, hogy a kellemetlen igazmondót bolondnak nyilvánítják és kivonják a forgalomból, és ezzel a hatalom szempontjából kóros nézeteit – még mielőtt járványosan terjednének – törlik a politikából, a közéletből.
Emlékeztettet arra, hogy az egykori béketábor országaiban nincs bőséges irodalma a politikai pszichiátriának, de annyi bizonyos, hogy a szocialista világrend fennállása alatt ebben is a Szovjetunió szolgáltatta a mintát.