Tévéfilm készült Kodolányi Földindulásából

A Magyar Filmhéten mutatták be vasárnap este Pozsgai Zsolt Földindulás című, Kodolányi János drámájából készült tévéfilmjét, amelyet jövőre tűz műsorra a közmédia.
    
Az MTVA és a Crossborder Film közös produkciójaként az Ormánságban forgatott Földindulás egy ötrészes, színházi darabokat feldolgozó tévéfilmsorozat első része - mondta el a film teltházas vasárnapi vetítését követő pódiumbeszélgetésen a MOM Park Cinema City moziban Pozsgai Zsolt rendező.
    

Belénessy Csaba producer hozzátette: a Bordán Irén, Farkasinszky Edit, Törtei Tünde, Koncz Andrea, Koncz Gábor, Lux Ádám, Őze Áron és Nagy Zoltán főszereplésével készült Földindulást 2015 tavaszán mutatja be a közmédia.
    
Pozsgai Zsolt emlékeztetett arra, hogy az Ormánság máig az ország egyik legszegényebb része, és a 20. század első felében a helyiek által folytatott, hírhedt "egykézés" (születésszabályozás annak érdekében, hogy egy családban csak egy gyermek legyen) nagyon sok család életét tette tönkre. A Földindulás a húszas-harmincas évek Magyarországán, a gazdasági válság idején játszódik; a főszereplő házaspár megpróbál szembeszállni az egykézés kegyetlen szokásával, de bátor tettük tragédiába torkollik.
    
Pozsgai Zsolt és a filmben az anyát játszó Bordán Irén egyaránt arról beszéltek, hogy a szomorú múlt hatásai máig érezhetők az Ormánságban, a film vége azonban mégis reményt nyújt a nézőknek.
    
Kodolányi János darabját Pozsgai Zsolt két éve az Újszínház színpadán dolgozta fel, ez az előadás azonban már lekerült a teátrum műsoráról. Amellett, hogy távolról is átélhetővé teszi az élményt, a filmváltozat nagy előnye, hogy "olyan közelről láthatjuk Bordán Irént, Koncz Gábort a vásznon, ahogy színházban sosem, nekik egyetlen szemvillanásukban életek vannak" - hívta fel a figyelmet a rendező.
    
Pozsgai Zsolt elárulta: már elkészültek a sorozat második részével is, amely Mahler és Erkel vitából barátságba fordult kapcsolatát dolgozza fel.

forrás: MTI
kép: cultura.hu