Csökkentené az Artisjus a vendéglátó-ipari zenei jogdíjakat

Jelentősen, átlagosan 19,5 százalékkal csökkentené az Artisjus a vendéglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjakat jövőre - közölte a zenei szerzőket képviselő Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület hétfőn az MTI-vel.  
 

A szervezet közleménye szerint benyújtotta az erről szóló díjszabástervezetét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához, amelyet előzetesen egyeztetett a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségével (VIMOSZ) és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével (MSZÉSZ).
  
A végső döntés a közigazgatási és igazságügyi miniszter hatásköre, decemberre várható a jóváhagyás - írja az Artisjus közleményében.
  
A tervezet szerint a szerzők, előadók és kiadók csökkentik, egyben egyszerűsítik tarifarendszerüket: a javaslat a zeneszolgáltatást is folytató üzletek díjkalkulációja során a nekik otthont adó település lélekszámát veszi figyelembe. A jogvédő iroda szerint ezzel megszűnik az eddigi közigazgatási alapú besorolás, illetve a meghosszabbított nyitvatartási idő súlya is csökken.
  
A döntés hátterében a szerzői egyesület által készített elemzés áll, amely a vendéglátóiparból származó díjbevételek elmúlt években jelentkező, kézzel fogható csökkenésére keresett magyarázatot és kiutat - olvasható a tájékoztatásban.
  
Az Artisjus arra számít, hogy a jogdíjcsökkenés következtében több vendéglátóhely dönt majd a nyilvános zenefelhasználás mellett 2015-től. Ez reményeik szerint közép- vagy hosszabb távon képes lehet ellensúlyozni a díjcsökkentés hatását – a több helyen szóló zene pedig több elégedett vendéghez, és így sikeresebb vendéglátóiparhoz vezethet - írták.
  
„A válság 2008-as kialakulását követően az ágazat teljesítménye 18 százalékkal csökkent, amely tömeges bezárásokban nyilvánult meg” - idézi a közlemény Gál Pál Zoltánt, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnökét, aki hozzátette: „a 2013-14-es években megindult a vendégszám- és forgalomnövekedés, így megfelelő adózási háttér, versenyképes marketing háttérmunka mellett 2017-től normalizálódhat az érintett a vállalkozások gazdálkodása".