Távozik Pintér Attila, Dárdai Pál az ideiglenes kapitány

Távozik posztjáról Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, a következő három tétmérkőzésen Dárdai Pál irányítja a nemzeti csapatot - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.    
    

Pintér Attilát tavaly december 19-én nevezték ki. Irányításával öt találkozót játszott a csapat, két-két győzelem és vereség mellett egy döntetlent ért el. Az egyetlen tétmérkőzésén, az északírek elleni szeptember 7-i, hazai Európa-bajnoki selejtezőn kikapott a válogatott (1-2), és így már az első forduló után nehéz helyzetbe került a továbbjutást illetően.
    
Csányi Sándor jelezte: ideiglenesen, a téli szünetig a Hertha BSC alkalmazásában álló Dárdai Pál, korábbi 61-szeres válogatott játékos irányítja a csapatot.
    
A válogatott október 11-én Romániában játszik, három nappal később a Feröer-szigeteken lép pályára, majd november 14-én fogadja a finn csapatot Eb-selejtezőn.

forrás: MTI
kép:  http://nb1.hu/