A finn csapatkapitány örülne a döntetlennek

Egy döntetlennek már nagyon örülnék - nyilatkozta kedden, a Magyarország-Finnország győri barátságos labdarúgó-mérkőzés előtti napon Niklas Moisander, a vendégek csapatkapitánya.

Mint mondta, jó ellenfélre, nagyon kemény mérkőzésre számítanak; az új magyar kapitányból még nem tudtak felkészülni, de a játékosokból alaposan sikerült. Hozzátette: a mérkőzés lehetőséget ad arra, hogy kiismerjék a magyar csapatot, amellyel azonos csoportban szerepelnek az ősszel kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkön.    

Az Eb-selejtező sorsolását elégedetten értékelte, mert szerinte nehezebb ellenfeleket is kaphattak volna, de tisztában vannak azzal, hogy három nagyon erős csapattal kell majd játszaniuk. A finn együttes erőségeként azt említette, hogy évek alatt szokott össze a társaság, ugyanannak az edzőnek az irányításával.
    
Kérdésre válaszolva az Ajax Amsterdam csapatában játszó Niklas Moisander azt mondta, tudják, hogy Dzsudzsák Balázsnak "nagyon erős a bal lába". Megjegyezte, ő ismeri a legjobban a magyar szélsőt, mivel korábban már több klubmérkőzésen játszott ellene.
   
Mixu Paatelainen szövetségi kapitány arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy nagyon nehéz mérkőzésre számít, mivel nagyon gyors és technikás a magyar együttes, de az eredmény nem most, hanem ősszel, a tétmérkőzésen lesz fontos, ezúttal a tapasztalatszerzésen van a hangsúly.
   
Az Eb-selejtezők kapcsán úgy nyilatkozott, Görögország papíron és gyakorlatban is nagyon erős ellenfél lesz, de mögötte kiegyenlítettebb a mezőny. Hozzátette, tisztában van azzal, hogy a magyar és a román együttes is erősebb a finn válogatottnál, de Észak-Írországot is nehéz riválisnak gondolja.
   
"Személy szerint azt gondolom, hogy a csoport második legerősebb válogatottja a magyar jelenleg" - jelentette ki Mixu Paatelainen.
forrás: MTI