Előzetes letartóztatásba helyezték a gyermekeit megkéselő apát

A bíróság pénteken egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki a gyanú szerint szerdán megkéselte két gyermekét. A Fővárosi Törvényszék honlapján olvasható közlemény szerint V. János beismerő vallomást tett.

A Fővárosi Főügyészség a bizonyítás meghiúsításának, megnehezítésének, illetve a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását. A gyanúsított védője az ügyészi indítvány elutasítását kérte.
   
A Budai Központi Kerületi Bíróság a kényszerintézkedést elrendelő végzésében rámutatott, hogy a gyanúsított és családja között állandó konfliktus volt egy folyamatban lévő gyermekelhelyezési per miatt, amely sokszor fajult erőszakoskodásig, és ezért V. János ellen többször is feljelentést tettek.
   
A gyanúsított előéletéből, a vele szemben folyamatban lévő büntetőeljárásokból levonható az a reális következtetés, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb erőszakos bűncselekményt követ el családjának sérelmére. "A konfliktushelyzetre figyelemmel megalapozottan lehet attól is tartani, hogy a tanúkat erőszakkal vagy fenyegetéssel próbálja meg befolyásolni, ezáltal a bizonyítás lefolytatását megnehezíteni" - írták a végzésben.
   
A bíróság mind az alapos gyanút, mind az ügyészi indítványt megalapozottnak találta a védői állásponttal szemben. A végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be ellene.
   
A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztály életvédelmi osztálya V. Jánost több emberen, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja - olvasható a törvényszék közleményében.
   
A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint a 30 éves apa két gyermekét késelte meg, majd magát is megsebezte szerdán a főváros XVII. kerületében, egy Lajosház utcai lakásban. A 4 és 6 éves kislányt, valamint a férfit is kórházba vitték. A BRFK emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
   
Riz Levente (Fidesz-KDNP), Rákosmente polgármestere szerdán adománygyűjtést kezdeményezett, egyúttal 100 ezer forintot ajánlott fel szociális keretéből a gyerekek javára.
   
Az M1 szerda esti Híradójában a családtól kapott tájékoztatásra hivatkozva azt mondták, hogy a két kislányt megműtötték.

forrás: MTI
kép: frisss.hu / illusztráció