Honvédségi műsor indul a M1-en

forrás: MTI - kép: hu.wikipedia.org
Célkeresztben címmel a Magyar Honvédségről, a katonákról szóló műsor indul szombaton az M1 tévécsatornán - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-t.

Közleményük szerint a műsor a katonák mellett a civileknek, és ezen belül is kiemelten a fiataloknak szól, megismertetve őket a katonaság szépségeivel, kihívásaival.
   
A havonta jelentkező műsort a katonai filmstúdió munkatársai - a HM Zrínyi Nonprofit Kft. szerkesztői, operatőrei, vágói - készítik egy profi televíziós műsorvezető közreműködésével.
   
Az első, szombaton, 13 óra 25 perckor kezdődő részben a nézők egyebek mellett láthatják a honvéd tisztjelöltek bevonulását, valamint a tűzszerészek munkáját is megismerhetik - írta a HM.