Üzleti coachképzés indul az ELTE-n

Üzleti coachképzés indul az ELTE-n szeptemberben, a Magyarországon még újnak számító szakmát, illetve a coach szemléletű vezetői gyakorlatot és életvitelt megismertető képzés programjáról május 28-án tartanak bemutató előadást Budapesten - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
  
A rendezvényen a résztvevők átfogó képet kapnak a képzés tematikájáról, arról a hozzáadott értékről, amelynek birtokában a hallgatók képesek lesznek elsajátítani a coaching szakmát, illetve saját vállalkozásuk előnyére alkalmazni a coach szemléletet.
  
Az üzleti coaching célja a vállalat menedzserének támogatása abban, hogy a napi feladatokon túl fejlessze saját magának és beosztottainak tudását, ezáltal magasabb szintű szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek, és mindenekelőtt képes legyen "egyensúlyban tartani" a  munkahelyi és a magánéletét. (A coaching, mint szakma egy üzletember, állampolgár teljesítményének, tanulásának és fejlődésének elősegítésével foglalkozik    - olvasható a szakmáról szóló ismertetésekben.)
  
A cégvezetők naponta szembesülnek döntési helyzetekkel, konfliktusokkal, dilemmákkal, amelyek megoldásához nemzetközi tapasztalatok szerint a coaching eredményes segítséget ad. Külföldön, különösen a válság idején ébredtek rá a cégek a coaching hasznára
  
Felmérések szerint a coaching,  az informatika után a második leggyorsabban növekvő üzletág lett. A Manchester Review több mint 300 cég vizsgálata alapján állapította meg, hogy a coaching költségei 5,7-szeresen térültek meg.
  
A Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) globális kutatása szerint  világszerte mintegy 47 500 coach dolgozik, 21 300 Európában, 3 500 Kelet-Európában. A coaching éves árbevétele világszerte már eléri a 2 milliárd dollárt, Európában a 900 millió dollárt, a kelet-európai régióban 69 millió dollárt tesz ki.
  
Magyarországon még kevésbé ismerték fel ennek a területnek a jelentőségét, legfeljebb néhány száz üzleti coach működik. A coach szakma piaca a jelenleg működő mintegy 600 ezer vállalkozás lehet.

forrás: MTI