Országos kompetenciamérést tartanak ma az iskolákban

Ma tartják az országos kompetenciamérést az iskolákban: 2791 intézmény 3632 telephelyén a 6., a 8. és a 10. évfolyamos diákok a szokásos tanítás helyett a feladatokat oldják meg.
   
Az Oktatási Hivatal korábban az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a mérés - a sajátos nevelési igényű tanulók egy szűk csoportját kivéve - az adott évfolyamokon minden tanuló számára kötelező, így abban az idén 278 165 diák vesz részt (a 6. évfolyamon 93 550-en, a 8. évfolyamon 89 747-en, a 10. évfolyamon 94 868-an).
 
A teljes körű mérések célja a diákok képességeinek, készségeinek minél pontosabb feltérképezése.
 
Kifejtették: a feladatlapoknak nem céljuk az, hogy minden tanuló könnyen megoldja az azokon szereplő összes feladatot, hiszen az ország legjobb és leggyengébb tanulói is ugyanazt a tesztfüzetet kapják kézbe, és a mérésnek mindegyikükről megfelelően megalapozott eredményeket kell szolgáltatnia. Így nem lehet meglepő, hogy míg egyes tanulócsoportok szokatlanul nehéznek találják a felmérést, mások szerint túlságosan könnyű.
 
A közleményben kitértek arra is, hogy az előzetesen tájékozódni kívánók a hivatal honlapján megtalálják a tavalyi mérési eredményeket. A www.oktatas.hu honlapon elérhető jelentések, elemzések a tanulók, a szülők, az iskolák és azok fenntartóik számára sok szempontú adatokon nyugvó képet adnak az iskolában folyó pedagógiai munka meghatározott részleteiről. Természetesen egy iskola pedagógiai munkája pusztán a mérési eredmények alapján teljes körűen nem ítélhető meg, ám a jelentésekben megjelenő adatok a reális kép alapjául szolgálhatnak - írta a hivatal.
 
A magyar köznevelés országos mérési rendszerének kiépítése 2001-ben indult el, és mára már Európa és a világ szakmailag és szolgáltatásaiban legkorszerűbb mérési rendszerei között tartják számon.
forrás: MTI