A kiskereskedelmi forgalom visszaesésének lassulását várják

Ebben az évben is a kiskereskedelmi forgalom csökkenésére számítanak az MTI által megkérdezett elemzők, de a tavalyinál jelentősen kisebb lehet a visszaesés.
 
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közölte, hogy az előzetes adatok szerint márciusban 2,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest. Az előző hónaphoz képest lelassult az élelmiszer-kiskereskedelem csökkenése, a nem élelmiszer jellegű termékek forgalma az előző havi szerény növekedésből visszaesésbe fordult, míg az üzemanyag-forgalom hanyatlása felgyorsult.
 
A várakozásoknál nagyobb mértékű a 2,8 százalékos csökkenés - hívta fel a figyelmet Suppan Gergely, a Takarékbank szenior elemzője.
 
Az előzetes becslés szerint a kiskereskedelmi értékesítések mintegy 0,2-0,3 százalékkal haladhatták meg az előző havit, ami az elemző szerint feltehetően a hosszúra nyúlt télnek is köszönhető. A rendkívüli időjárás egyrészt megakadályozhatta a vásárlásokat, a nem-élelmiszer ágazatot pedig a tavaszi kollekciók értékesítésének elmaradása húzhatta le, ami az európai országok többségében is megfigyelhető.
 
Suppan Gergely a bérek és nyugdíjak idei reálnövekedése miatt a kiskereskedelmi forgalom stabilizálódására számít, ami az év második felében bázishatások miatt kisebb növekedést is mutathat. A stabilizálódást a január-március között megugró fogyasztói bizalom is előre vetíti, de ez még nem elég ahhoz, hogy érdemi fordulat kezdődjön ebben az évben - fogalmazott.
 
Idén összességében 0,5 százalék körüli mértékben csökkenhet a kiskereskedelmi forgalom - közölte.
 
Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője is kiemelte, hogy a várakozásoknál gyengébb lett a márciusi adat. Árnyalja azonban a képet, hogy tavaly magas volt a bázis - mondta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a KSH által a kiskereskedelmi forgalomról előzetesen közölt, illetve a részletes adatok között érdemi eltérések szoktak lenni.
 
Az üzemanyag-kiskereskedelemben volt a legjelentősebb a visszaesés, éves szinten elérte az 5,1 százalékot - mutatott rá az elemző. A nem-élelmiszer ágazatok forgalma 2,7 százalékkal, az élelmiszerjellegű vegyes kiskereskedelmi üzleteké 0,9 százalékkal csökkent.
 
Árokszállási Zoltán szerint az év második felében már várhatóan látszani fognak a kilábalás jelei. Az idén összességében 0-1 százalék közötti visszaesésre lehet számítani a kiskereskedelmi forgalomban, ami javulás a tavalyi  2,3 százalékos csökkenéshez képest - közölte.

forrás: MTI