Negyven tonna illegális fémhulladékot találtak a fővárosban

Csaknem negyventonnányi, több mint kétmillió forint értékű illegálisan beszerzett fémhulladékot találtak egy cég budapesti telephelyén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - közölte a hivatal vám- és jövedéki szóvivője hétfőn az MTI-vel.   


Suller György Attila közleménye szerint a fővárosi telephelyen engedély nélküli fémkereskedelmi és fémfeldolgozási tevékenységet végeztek: 39 420 kilogramm, 2,3 millió forint értékű hulladékfémet, valamint a feldolgozásukra alkalmas eszközöket és gépeket is találtak a pénzügyőrök.

Mint írta, emellett az ellenőrzéskor több, fémek tárolására is alkalmas konténer került elő, amelyeket fémkereskedelmi engedéllyel rendelkező gazdálkodóktól tulajdonítottak el.

A NAV fémigazgatási törvénysértés miatt eljárást indított a telephely tulajdonosával szemben, a fémet lefoglalta, a hatósági engedély nélkül folytatott illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt pedig tájékoztatta az illetékes környezetvédelmi hatóságot is. Az eljárás több millió forint bírság kiszabásával is végződhet - tette hozzá.

forrás: MTI
kép: illusztráció