A program a félmaratoni verseny 9.30 órás rajtjával indul, míg az utolsó "szám" a gyaloglás lesz 15.40-től.
A verseny központja a tavalyi évhez hasonlóan a Margitszigeten lesz, de az útvonalon a fővárosban zajló útépítési munkálatok miatt változtatniuk kellett a szervezőknek. A résztvevők azonban így is Budapest legszebb részein futhatnak majd keresztül, érintve a Parlamentet, a Lánchidat, a Gresham Palotát és az MTA épületét.
"A budapesti Vivicittá résztvevőinek száma évről évre nő, a tavalyi futáson több mint tizenhárom ezren futottak együtt Budapestért - mondta Kocsis Árpád, a BSI ügyvezetője. - Azt reméljük, hogy a futás erejével idén még többen mutatják meg, hogy mennyire szeretik Budapestet, melynek öt kerületén át halad majd a mezőny."
forrás: MTI