A fürdők nagy része megnyitja nyári részeit a következő napokban

A hétvégén a főváros és az ország több pontján megnyitják strandjaikat a fürdők, tekintettel a szokatlanul meleg időjárásra. Van olyan fürdő, ahol már pénteken indul a szezon - közölte csütörtökön a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel.
  
Elsőként a fővárosban nyílnak meg a külső parkok és medencék, például az újpesti Aquaworld Élményfürdő, a Dagály és a Palatinus Strandfürdő is várja a vendégeket, az alföldi régióból pedig többek között Szeged, Gyula, Mórahalom, Tiszakécske és Cserkeszőlő létesítménye nyitja meg szabadtéri területeit.
  
Vancsura Miklós ügyvezető elnök csütörtökön az MTI-nek elmondta: a Magyar Fürdőszövetséghez tartozó 106, egész évben működő fürdő 70 százaléka nyitja meg nyári részlegeit május elsejéig. Lesznek olyan fürdők is, amelyek először csak május 5-6-án lesznek képesek vendégeket fogadni strandrészeiken, egyes helyeken a nyitást késleltetheti a hideg, illetve csapadékos időjárás - tette hozzá.
  
Vancsura Miklós megjegyezte: a strandszezont, de általában a turizmust is kedvezőtlenül érintheti, hogy az idén kevesebb hosszú, négynapos hétvége lesz.
  
A fürdők tavalyi árbevételével kapcsolatban a szövetség elnöke elmondta, hogy az előzetes számítások alapján mintegy 50 milliárd forintos nettó árbevételre számítanak, ami 2 százalékos forgalomnövekedést jelentene 2011-hez képest. Végleges adatokkal június elején tudnak csak szolgálni, mivel jelenleg zárják le mérlegüket a fürdők.
  
Az elmúlt évben a Magyar Fürdőszövetség felmérése alapján, amelybe 50 fürdő szolgáltatott adatot, 14,1 millió látogató fordult meg a vizsgált fürdőkben, a látogatószám 45 százaléka koncentrálódott a nyári strandszezon 4 hónapjára. A fürdők az idei strandszezonban 3 százalékos növekedést várnak, terveik szerint elérik a 6,5 milliós látogatószámot. A fürdőknek nagy szükségük van a jó időre, mivel a szokatlanul hosszú tél az idei évkezdet forgalmát 15 százalékkal vetette vissza, és ez csak hosszú nyári strandszezonnal hozható be.
  
Az elmúlt évben a SZÉP Kártya forgalma 1,7 milliárd forint volt a felmérésben részt vett fürdőkben, ennek 20 százalékos növekedését várják a SZÉP Kártya használatának bővülésével - ismertette a közlemény.

forrás: MTI