El Clásico: A Real másodszor is megverte a Barcelonát

Ezen a héten immár másodszor csapott össze egymással a spanyol labdarúgás két gigásza, a Real Madrid és a Barcelona: a Spanyol Király-kupa után a bajnokságban is megverte legfőbb riválisát a királyi gárda.



A hazai tartalékok nem sokáig várattak azzal, hogy felhívják magukra a nagyvilág figyelmét: a 6. percben Morata szép beadását elvétették a középső védők, nem úgy Karim Benzema, aki közelről a hálóba passzolta a labdát. 1–0

Nem sokáig örülhetett azonban a vezetésnek a gólja után teljesen visszaálló Real: a 18. percben egy védelmi kihagyást követően Lionel Messi megszerezte 18. Real Madrid elleni gólját, beállítva ezzel Alfredo Di Stéfano rekordját. 1–1.


Az egyenlítést követően sem ugrott neki ellenfelének a hazai csapat, sőt kínai falat húzott 16-osa és a felezővonal közé, amellyel a vendégek szemlátomást nem tudtak mit kezdeni. A mérkőzés emiatt borzalmasan lelassult, néha nem is edzőmérkőzésre, hanem laza bemelegítő cicázásra hasonlított, 90 százalékhoz közelítő Barca-labdabirtoklással...  Bár egy Messi- és egy Morata-ziccert még láthattunk, de nem csodálkoztunk, hogy élénk füttyszó kísérte a csapatokat az öltözőbe.

Az öltözőben alapos fejmosást kaphattak a játékosok, mert ha nem is szökkent az egekbe az iram és a színvonal, sokkal izgalmasabbá vált a mérkőzés. Némi üresjárat után Morata kapott csodás labdát a szűrőként játszó Pepétől, de a fiatal játékos elhibázta ziccerét. 


Szép lassan elfogyott a lendület a Barcából, és újra előnyhöz jutott a madridi csapat: a kiválóan játszó, Messit rengetegszer szerelő Luka Modric szögletét Sergio Ramos a 82. percben tanári módon fejelte hat méterről a kapuba, három védő között. 2–1. 
 
Nem tudott már újítani a Barcelona, sőt, C. Ronaldo lőtte szét a kapufát egy szabadrúgásból – a legvégén azért Adriano érdekes körülmények között esett el a 16-oson belül Sergio Ramos mellett. Ezért is reklamált a lefújás után Victor Valdés magából kikelve, amiért piros lapot kapott.

 Real Madrid–Barcelona 2–1
 Gólszerző: Benzema (6.), S. Ramos (82.), ill. Messi (18.)

forrás: NSO.hu