Döntött a CAS, zárt kapus a magyar-román meccs

A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján tudatta: a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította az MLSZ kérelmét, így a magyar–román vb-selejtezőt zárt kapuk mögött kell játszani. 


„A MLSZ a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség céljaival egyetértve, de az ítélet súlyosságát, arányosságát és a szankciók célravezetőségét vitatva fordult a legfelsőbb fórumhoz, a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) a FIFA zárt kapus határozatával szemben, kimerítve ezzel valamennyi rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőséget” – tudatta a szövetség.

„További jogi lehetőség hiányában a Magyar Labdarúgó-szövetség tudomásul veszi a CAS döntését, amely helybenhagyta a FIFA fellebbviteli bizottsága által hozott súlyos szankciókat, ennek értelmében a Magyarország–Izrael mérkőzésen történt sorozatos szabálysértések következményeként – 40 ezer svájci frank pénzbüntetés mellett – a március 22-i, románok elleni vb-selejtező mérkőzést az MLSZ-nek zárt kapuk mellett kell megrendeznie.”


A FIFA január 8-án büntette meg a magyar szövetséget, miután az Izrael elleni, augusztus 15-i felkészülési mérkőzésen a szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált, és sértő jelképeket mutatott fel a Puskás Ferenc Stadionban. Az MLSZ-nek negyvenezer svájci frankos pénzbírságot is fizetnie kellett. A nemzetközi szövetség ugyanekkor a bolgár válogatottat is zárt kapus mérkőzésre kötelezte, rasszista lelátói megnyilvánulások miatt. A bolgárok az október 12-i, Bulgária–Dánia mérkőzés incidensei miatt bűnhődtek. A döntést a FIFA már a november 20-i ülésén meghozta, ám csak 2013 januárjában tárta a nyilvánosság elé.

Az MLSZ szerint „a CAS ma nyilvánosságra hozott döntése is egyértelművé tette, hogy a rasszista, gyűlöletkeltő, a futball szellemiségétől teljességgel idegen megnyilvánulásoknak súlyos következményei lehetnek.” A szövetség közleményében rámutat: a bíróság szerint az MLSZ nem követett el biztonsági mulasztást a Magyarország–Izrael mérkőzés szervezése kapcsán.  


A magyar szövetség a tervek szerint az 56-osok terén alakít ki „hivatalos” szurkolói zónát, ahol óriáskivetítőn lehet figyelemmel kísérni a vb-selejtező alakulását. A szövetség hamarosan a részletekről is tájékoztatja a drukkereket. 

forrás: NSO.hu