Juhász Roland a Videotonba igazol

A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Anderlecht a hivatalos honlapján tette közzé, hogy Juhász Roland az NB I-es Videotonnál folytatja a pályafutását. A brüsszeli klub közleménye szerint a magyar válogatott védő a szezon végéig érkezik.



A belga klub ma kora délután a hivatalos honlapján bejelentette, hogy megegyezett a Videotonnal a magyar válogatott védő átigazolásáról, aki a közlemény szerint „az idény végéig" kerül a magyar együtteshez. 

A közleményből azonban az nem derül ki biztosan, hogy mi lesz Juhász Roland sorsa a nyártól, visszakerül-e az Anderlechthez. Mindenesetre a belgák beszámolójának vége sokatmondó.

„Köszönünk mindent Juhász Rolandnak, amit az elmúlt évek során a klubunkért tett, és sok szerencsét kívánunk neki karrierje hátralévő részére."

A Nemzeti Sport információi szerint José Gomes, a Videoton télen kinevezett vezetőedzője szerette volna, ha Juhász a fehérváriakhoz kerül, és a klubvezetőknek sikerült teljesíteniük a szakember kérését. 

Juhász Rolandot itthonról a Ferencváros és a Diósgyőr is kereste, míg menedzsere, Filipovics Vladan korábban elmondta, hogy Oroszországból szintén érdeklődtek iránta.

A játékosügynök ma délelőtt azt nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak, hogy akár néhány órán belül is lezárulhat az ügy. Az Anderlecht mai bejelentésével egy hosszú történet végére került pont. 

forrás: NSO.hu