Búcsúzott a Szolnok az Eurochallenge Kupától

A tavaly négyes döntőt vívott Szolnok hazai pályán kikapott a francia Paris Levallois-tól az Eurochallenge Kupa nyolcaddöntős szakaszának hatodik, utolsó fordulójában, ezzel búcsúzott a sorozattól. 



A tavaly négyes döntőbe jutott szolnokiak három győzelemmel és két vereséggel a tarsolyukban fogadták a Levallois-t, amely ugyanolyan mérleggel várta a zárófordulót. 

Mivel a szintén francia Gravelines már biztosan továbbjutott, a képlet egyszerű volt: amelyik csapat nyer a Tiszaligetben, az lesz a másik negyeddöntős.
A párizsi mérkőzést januárban a házigazdák nyerték 22 ponttal (93-71) úgy, hogy a félidőben még a magyar együttes vezetett 10 ponttal. 

Németh István és az amerikai James Florence triplái adták meg az alaphangot a zsúfolásig telt csarnokban, de a szenegáli, venezuelai, amerikai és kongói légiósokkal felálló franciák nem hagyták magukat. 
 
Négy pontnál jobban egyik csapat sem tudott eltávolodni a másiktól.
A második negyedben Szabó Miklós szerzett fontos kosarakat, a többiek haloványabban játszottak, ráadásul a 16. percben a lett Ernests Kalve fájó térddel lebicegett a pályáról. 

Fej fej mellett haladt a két gárda, a szívós védőmunka mellett mindkét oldalon sok rontott dobás jellemezte a játékot, Németh dudaszós hármasával a nagyszünetben 38-34 volt az állás. 

Az idén az NB I helyett az Adria Ligában szereplő magyar bajnok és kupagyőztes térfélcsere után három percig nem talált a gyűrűbe, ezalatt a vendégek egy 8-0-ás rohamot mutattak be, majd 47-40-re is megléptek. 

Antoine Diot két triplája sem szegte kedvét a Tisza-partiaknak, a felépült Kalve vette vállaira a csapatot, az utolsó negyed 52-57-ről indult. A szolnoki csapat két pontra is felzárkózott (60-62), aztán "mínusz" hétnél ismét futhatott az eredmény után. 

A 35. percben kiegyenlítettek Nenad Asceric tanítványai (69-69), ám a túloldalon Sean May, a mezőny legjobbja bedobta 26. pontját, a hajrá pedig az ellenfélnek sikerült jobban. 

Nenad Asceric, a Szolnok vezetőedzője a találkozó után azt mondta: "nem tehetek szemrehányást a játékosoknak, küzdöttünk, időnként jól is játszottunk, de rég nem láttam olyat, hogy az ellenfél ennyi nehéz dobást nem rontott el." Nálunk ezúttal nem volt extrát nyújtó ember. Mostanában sok kemény meccsünk volt, talán a fáradtság is kijött a hajrában - tette hozzá.

Németh István, a Szolnok játékosa szerint nyerhető meccs volt, de a második félidőben a francia csapat volt jobb, és a végén extra kosarakat szereztek. "Sajnáljuk, hogy ezúttal nem jutottunk tovább, mostantól az Adria Ligára, az NB I-re és a Magyar Kupára összpontosítunk" - tette hozzá.

nyolcaddöntős szakasz, 6. forduló, J csoport:Szolnoki Olaj-Paris Levallois (francia) 74-80 (18-17, 20-17, 14-23, 22-23)

A csoport végeredménye:
1. Gravelines 11 pont, 
2. Levallois 10, 
3. SZOLNOK 9, 
4. Holon 6
forrás: MTI