BL: Az ETO végül „csak” tízzel verte meg a címvédőt

A női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában a Győri Audi ETO KC hazai pályán 27–17-re kiütötte a címvédő montenegrói Buducsnoszt Podgoricát. A zöld-fehérek a hajrában vezettek már 24–11-re és 26–13-ra is, a vendégek a végén felzárkóztak tízre. 


1. félidő

 1–5. perc: A vendégek kezdték a mérkőzést, de a győri kapufáról kifelé pattant a labda. Nagyszerűen kezdtek a hazaiak, Amorim 10 méteres ágyúzása, Rédei-Soós betörése, Radicsevics gyors indulása és Görbicz alulról eleresztett lövése is a montenegrói kapuban kötött ki, Lunde pedig lehúzta a rolót (4–0).

6–10. perc: Cvinics és Löke viaskodása után mindkét csapat megfogyatkozott, Szepesit ez sem zavarta, átejtette Wolteringet, majd Amorim kiállítása után a győriek négy emberrel játszottak – gólt azonban így sem kaptak. A 9. perc elején Cvinics második büntetését is megkapta, Görbicz bejátszása viszont erős lett Lökének. 9:20-ig kellett várni a vendégek első góljára, Knezsevics pattintott lövését már nem tudta védeni Lunde (5–1).

11–15. perc: Gyorsan eladta a labdát az ETO, az emberelőnyt így 0–1-gyel zárta a hazai csapat, ráadásul Knezsevics immár teljes létszámban is betalált. Megtorpanni látszottak a győriek, a Rédei-Soós által kiharcolt hetesnél Görbicz lövését védte Woltering, de a jó védekezés átlendítette a kisebb holtponton őket, és Radicsevics révén hosszú idő után ismét betaláltak (6–2). Mendy és Cvinics beállóból szerzett góljával így is közeledtek a montenegróiak, miközben Lökére támadót fújtak, Amorim pedig a léc segítségével a csarnok tetejére vágta a labdát (6–4).

16–20. perc: Mendy újabb beállógólja és Miljanics leindulásos találata után már fej-fej mellett haladtak a felek (6–6), Woltering pedig nagy formába lendült. Görbicz óriási gólt akasztott a jobb felső sarokba, így a vezetést nem vették át a vendégek, sőt, az irányító újabb zseniális találatával ismét meglépni látszott a magyar együttes. Ismét egyre többet hibáztak támadásban a montenegróiak, Lekics hatalmas bombája pedig már 9–6-ot eredményezett.

21–25. perc: Amorim blokkról megpattanó lövése kötött ki a bal felsőben, majd a szemvillanás alatt végigvitt támadás végén Szepesi szerzett szépségdíjas gólt a bal szélről, így ismét ötre nőtt a különbség a csapatok között (11–6), amelyre válaszként a vendégek 20:31-nél időt kértek. Lunde remek formába került, bár hetes jött a visszanyúlós védése után, de Zsivkovics büntetőjét is megfogta, Amorim pedig 9-ről szétlőtte a jobb felsőt (12–6). A győri kapus rövid idő alatt öt védést is bemutatott, de Tervel belemenése és egy pontatlan indítás miatt így is csak egy újabb zseniális Görbicz-góllal nőtt tovább az előny (13–6).

26–30. perc: Lunde még Knezsevics büntetőjét is védte, majd Lazovics átlövését is hárította, ezután pedig Amorim gyilkos módon kivégezte a bal felsőt – Wolteringet pedig Vukcsevics váltotta (14–6). Bulatovics büntetője aztán már bement, 14 percnyi gólcsendet tört meg. Miljanics Amorim megrángatásáért kapott kétperces büntetést, Ambros Martín pedig az utolsó percben kikérte saját idejét, a maradék pár másodpercben azonban újabb gólt már nem láthattunk, a szünetre így is nagyon magabiztos hazai előnnyel mehettek a csapatok (14–7).

Lunde 70 százalékkal védett az első félidőben!


2. félidő


31–35. perc: Löke góljaival indult a második játékrész, közte két támadásbeli hiba után Knezsevics lövését védte Lunde, majd Mendy kísérleténél ismét helyén volt a norvég kapus. A vendégeknek hetesből sem ment, Mendy a jobb oldali kapufára lőtte a labdát (16–7).

36–40. perc: Rédei-Soós góljával megvolt már a közte tíz a 36. perc legelejére (17–7). Szepesi szép ejtése előtt vagy nyolcat lépett, Löke pedig a túloldalon megkapta második kétperces büntetését is. Húsz perc alatt egy gólt szerzett csak a Podgorica, azt is hetesből! Pavicsevics a 39. percben a szélről szépített, 23 perc után szerzett akciógólt a vendégcsapat. A győri támadások belemenésekkel végződtek leggyakrabban ebben az időszakban, de a vendégek semmit nem tudtak kezdeni a hazaiak védekezésével (17–8).

41–45. perc: Görbicz Cvijiccsel vívott nagy harcot, az újabb két perc és a piros azonban még elmaradt, Löke pedig a gólok után most hetest harcolt ki, Görbicz magabiztosan lőtt a kapu bal oldalába. Lekics góljára Jezics felelt a túloldalon, majd Szepesi gyönyörű gólt szerzett a bal szélről a bal felsőbe, már húsznál járt a győri csapat (20–9). Pavicsevics a bal szélen aktivizálta magát, a 45. percre megszületett a vendégek 10. gólja (20–10).

46–50. perc: Lépéshiba, labdaeladás, belemenés. Nem mondhatni, hogy szépségdíjas jelenetekkel kezdődött ez az ötperces időszak, Bulatovics átlövése pedig jócskán a jobb alsó mellé szállt. Radicsevics kezét eközben még a labdát visszarúgni akaró Lekics is telibe küldte, de Rédei-Soós lövése után végre gólnak is örülhetett a közönség, meg annak, hogy Lunde újabb lövést fogott meg két kézzel (21–10). Amorim faulttal együtt is betalált, Zsivkovics pedig a semmiből lőtt óriási gólt a jobb felsőbe. Lunde 66 százalékkal védett eddig, amikor nem, akkor meg a kapufa segített neki. (22–11).

51–55. perc: Görbicz hetese, Lunde újabb védése és Lekics bepattintott ziccere után már 13-mal mentek a zöld-fehérek (24–11), Knezsevics előbb büntetőből, majd akcióból is szépített, pedig közben még Zsivkovicsot kiszórták két percre (24–13).

56–60. perc: Görbicz hetese, Lunde újabb védése után ezúttal Amorim pókhálózta ki a bal felsőt (26–13), a túloldalon azonban nem változott a húzóember neve, ismét Knezsevics talált be. A győri belemenés után Nikolics a jobb szélről is eredményes volt, Korsós szépségdíjas találattal felelt, az utolsó percben pedig a megfogyatkozott győriek ellen Knezsevics újabb gólt szerzett hetesből, Mendy pedig az utolsó másodpercekben tízre lopta csapatát, a magyar együttes végül 27–17-re nyert. 


 KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ
 
 Győri Audi ETO KC–Buducsnoszt Podgorica 27–17 (14–7)

forrás: NSO.hu