A fürdőszövetség a SZÉP-kártya alszámlái közti átjárhatóságot kezdeményezi

A Magyar Fürdőszövetség ismételten kezdeményezi, hogy a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) alszámlái között legyen átjárhatóság a fürdőszolgáltatásoknál is - közölte a szövetség pénteken.
 
Tájékoztatásuk szerint a tagságuk körében végzett felmérés alapján a SZÉP-kártya lehangoló eredményt produkált 2012-ben a fürdőkben.
 
A vizsgálatba bevont 37 fürdő 2010-ben 2,5 milliárd forint összegben fogadott el üdülési csekket, amelynek összege 2011-re 2 milliárd forintra csökkent a megváltozott feltételek miatt - közölték.
 
Közleményében a szakmai érdekképviselet jelzi, hogy 2011-ben SZÉP-kártyával a fürdőkben még nem lehetett fizetni, 2012-ben pedig szerintük nehézkes és lassú volt a bevezetés.
 
Összességében a vizsgált 37 fürdőben 2012-ben az üdülési csekk és a SZÉP-kártya együttes forgalma 1,63 milliárd forint volt, ami 2011-hez képest 18 százalékos, 2010-hez képest közel 40 százalékos visszaesés.

forrás: MTI