WWE: Lesnar megtámadta McMahont, Punk megkapta a Rockot

A hétfő esti Raw 1027. adásában Brock Lesnar visszatért és megtámadta Vince McMahont. CM Punk az Elimination Chamberön visszavághat majd a Rocknak.


A Raw előző adását Las Vegasban rendezték meg. Az 1027. rész elején a Rock CM Punk felett aratott győzelmét, valamint John Cena Royal Rumble sikerét foglalták össze, majd megjelent a Raw vezető felügyelője, Vickie Guerrero, aki ismertette a Raw Roulette szabályait, ezen felül bejelentette, hogy az adás első mérkőzésén Randy Orton összecsap a US bajnokkal, Antonio Cesaróval. A mérkőzésen egy speciális bíró közreműködik majd. Érkezett a korábbi WWE bajnok, Punk, aki láthatóan nagyon dühös volt. 

Érdekesség, hogy az egyik szurkoló transzparensén a ”Phoenix Screwjob” volt olvasható, amely Shawn Michaels és Bret Hart montreali esetét idézheti fel a szurkolókban. Punk kijelentette, hogy ez az uralkodásának a 435. napja, ugyanis ő nem veszítette el a tegnapi mérkőzést, ugyanis legyőzte a Rockot és megvédte a címét, ezen felül kiérdemelte az ”Emberek Bajnoka” elnevezést. A közönség természetesen a Rockot ünnepelte, erre Punk közölte, hogy ő egy csaló, majd elmondta, hogy a szurkolók egy olyan pankrátort kedvelnek, aki nem tudja kikopogtatni a bajnokot más ember segítsége nélkül.
A véleménye szerint 434 napig ő igazi bajnok volt és neki nem kellett segítség ahhoz, hogy mérkőzéseket nyerjen meg és, hogy újraindítsák a találkozóját. Punk is kijelentette, hogy Vince McMahon ugyanúgy keresztbe tett neki, mint annak idején Hart-nak és ezt az estét mostantól kezdve ”Phoenix Screwjob-nak” hívják!

Az ő világában nincsen újraindítás, nincsen ívó szünet, így továbbra is magát tartja bajnoknak és összetöri a Rock buliját. Megjelent Vince McMahon. A WWE elnöke szerint valakinek bizonyítéka van arra, hogy Paul Heyman és a Shield együtt dolgozik és a csapat támadta meg vasárnap este a Royal Rumble-ön a Rockot. McMahon elmondta, hogy az adásban egy személyes teljesítményértékelést fog végezni, amely Heyman munkájába kerülhet.


Az Orton – Cesaro mérkőzés bírója a Miz volt. Az összecsapás végén a bíró megzavarta a US bajnokot, ekkor Orton összeszedte magát és egy hatalmas RKO-val lezárta a találkozót. A mérkőzés után a Miz bevitte Cesarónak a Skull-Crushing Finalet. Rybacknek egy ”nevettess meg” találkozón kellett bizonyítania. A pankrátor ellenfele a Prime Time Players (Darren Young, Titus O’Neil) volt. A kihívást Ryback nyerte meg, igaz ismét pusztított. Bob Backlund Hall of Fame promóját láthattuk, majd a kommentátorok felhívták arra a szurkolók figyelmét, hogy Mick Foley is bekerült a HOF-ba, nem mellesleg az adásban egy harmadik személyről is lehull a lepel, akit beiktatnak majd a halhatatlanok közé.
Az Interkontinentális bajnok, Wade Barrett saját maga választhatta ki az ellenfelét. A bajnok az NXT újoncát Bo Dallast hívta ki. A találkozót hatalmas meglepetésre az újonc nyerte meg. Cody Rhodes egy roulette segítségével kiválasztotta az ellenfelét. A pankrátornak John Cena jutott. A rövid harcot Cena nyerte meg az AA-el. A Royal Rumble mérkőzés győztese a találkozó után komoly bejelentést tett. Elmondta, hogy Ryback átlökése a felső kötélen nem volt egy hatalmas dolog, az csak egy lépés volt, amellyel elnyerte a lehetőséget arra, hogy megküzdjön azzal a bajnokkal, akit választ a WrestleManián.

A Las Vegasi közönség nem rajongott Cena-ért, amelyet a tudomására is hoztak. Cena elmondta, hogy CM Punkot az elmúlt két évben nem tudta legyőzni és természetesen ott van a Rock. A 10-szeres WWE bajnok elmesélte a WrestleManiás viszályukat. minden tökéletes volt egészen április 1-jéig, ekkor minden rosszra fordult, amelyért harcolt az összeomlott benne, nem mellesleg az elmúlt évben csakis arra emlékeztek az emberek, hogy ki nyerte meg azt a találkozót és ki veszítette el. Cena elismerte, hogy ő volt a vesztes, míg a Rock nyert. A beszéde végén Cena bejelentette, hogy a WWE bajnokát hívja majd ki a WrestleMania 29-en! A pankrátort a Shield (Dean Ambrose, Seth Rollins, Roman Reigns) szakította félbe. A komoly bajban lévő harcosnak előbb Sheamus, majd Ryback segített. A szegmens végén a csapat bevitte a tripla powerbombot Cenának.

Tensai a fehérnemű harcot pörgette ki a roulette-en! Az ellenfele Brodus Clay volt. Tensai elment, majd Vickie kijelentette, hogy Vince McMahon miatt nem rendezhetik meg azt a találkozót, így megkérte Clay-t, hogy pörgessen a másik kerékről. A pankrátor a táncversenyt pörgette ki. Egy kisvideó után következett Clay és Tensai mérkőzése. Mivel az utóbbi pankrátornak senki sem szólt a változásról, így ő az első változatra készült fel. A semmit érő szegmenst a legendás Ron Simmons zárta le a ” Damn” szavacskával.


A Nehézsúlyú világbajnoknak, Alberto Del Riónak egy Body Slam kihívás jutott. A bajnok pechére az ellenfele a 200 kilós Big Show volt. Az összecsapás nem kezdődött el, ugyanis Show megtámadta a világbajnokot, akit oda szikszalagozott a kötélhez. A mexikói pankrátor hasonló körülmények közepette győzte le Showt a Royal Rumble-ön. Az óriás Del Rio mellett Ricardo Rodriguezt is megalázta. A Kaitlyn – Tamina Snuka összecsapás a többi díva miatt végeredmény nélkül zárult. Az új WWE bajnok, a Rock következett.
A Rock elmondta, hogy egyetlen egy szóval tudná leírni ezt az érzést és azt az utat, amit megjártak a szurkolókkal: ”Végre”. A pankrátor közölte, hogy visszatért Las Vegasba, nem mellesleg végre ismét bajnok lett. Kijelentette, hogy mélyen a vérében van a WWE bajnoki cím, majd kiemelte, hogy 1998-tól egészen 2003-ig hétszer hódította el ezt az övet. Tíz hosszú év után most ismét bajnok és a karrierje során erre a napra a legbüszkébb. Megköszönte a barátainak, a családtagjainak és természetesen a szurkolóknak is azt, hogy bíztatták.

A Rock kiemelte, hogy CM Punk 434 napon keresztül beszélt a semmiről, de ő most megmondja, hogy véget értek azok a ”sz.r” napok! A bajnok szerint Punk most már nem fog kijönni ide, nem mellesleg egy hajléktalan tetovált szörnyszülöttnek nevezte a korábbi címvédőt. A Rock a szokásoknak megfelelően Paul Heymant is megalázta. A ”Brahma Bull” kijelentette, hogy ma egy új éra vette kezdetét, amelyet az ”Emberek-érájaként” fognak emlegetni. A Rock buliját CM Punk szakította félbe.

Punk előbb ”belerúgott” a közönségbe, majd közölte, hogy a Rock nemcsak saját magát, hanem őt is lejártja. A véleménye szerint ő tette különlegessé a WWE bajnoki címét és most a Rock mindazt, amit elért lehúzza a vécén. Punk szerint a ”Brahma Bull” nem nyerte el a bajnoki címet, csak átnyújtották neki, pont úgy, mint minden mást az életében. A közönség megzavarta Punkot, aki közölte, hogy két évvel ezelőtt még géniusznak (Las Vegasban mondta el a hatalmas promóját) tartották őt, de most nem bírják felfogni azt, hogy miről beszél.


A ”Hangtalanok Hangja” közölte, hogyha a Rock igazi férfi, akkor beismeri azt, hogy ő tette ilyen tekintélyessé azt az övet és kiérdemelte azt, hogy 434 napon keresztül birtokolhassa. Punk felszólította a Rockot, hogyha tiszteli az apját és a nagyapját, akkor odasétál hozzá és visszaadja neki az övet, mert nem érdemelte ki, sőt ellopta tőle. Punk arról is beszélt, hogy a Rocknak elkell ismernie azt, hogy ő a legjobb ezen a világon, ezen felül elnézést kell kérnie tőle. A Rock kijelentette, hogyha annyira akarja az övet Punk, akkor vegye el tőle.
A korábbi bajnok elindult a ring-felé, majd meghátrált. Kijelentette, hogy nem a Rock játéka szerint fognak játszani és csakis akkor tesz dolgokat, amikor azt ő akarja. Punk kijelentette, hogy három hét múlva a Rock visszavágót kap tőle! Ő továbbra is magát tartja bajnoknak. A Rock elfogadta a kihívást, így az Elimination Chamberön ismét (február 17.) összecsapnak egymással.

Sheamus és Damien Sandow egy asztalmérkőzésen találkozott egymással. Az összecsapást a ”Kelta Harcos” nyerte meg. Zack Ryder és a Great Khali karaoke kihívását a 3MB (Drew McIntyre, Heath Slater, Jinder Mahal) zavarta meg. A szegmens végén Ryder és Khali elintézte a csapatot. Chris Jericho visszatérését Dolph Ziggler szakította félbe. A pankrátor mellett ott volt AJ Lee és Big E Langston is. Ziggler kiemelte, hogy ő ejtette ki a Royal Rumble mérkőzésből, majd megkérdezte Jerichótól, hogy mit keres itt, ugyanis már nem dolgozik itt.

A Money in the Bank-táskatulajdonosa kijelentette, hogy a múlt nyáron véget vetett a karrierjének. Jericho előbb AJ-t, majd Big E-t is megalázta. Megjelent Vickie Guerrero a nagykivetítőn és közölte, hogy ő szerződtette ”Y2J-t”. A Raw vezetője azt is bejelentette, hogy Jericho és Ziggler párosa megmérkőzik a Team Hell No-val. A találkozót Jericho segítségével a csapatbajnokok nyerték meg. Mint kiderült a legendás díva, Trish Stratus is beiktatásra kerül 2013-ban Hall of Fame-be.


Az adás főeseménye előtt a kommentátorok bejelentették, hogy Booker T a SmackDown-ban hatalmas bejelentést tesz a Nehézsúlyú világbajnoki címmel kapcsolatban. Vince McMahon és Paul Heyman következett. A WWE elnöke előbb Las Vegast éltette, majd behívta a menedzsert. McMahon arról is beszélt, hogy CM Punk elhagyta az arénát, azaz magára hagyta az ügynökét! A WWE atyja megkérdezte Heyman-től, hogy köze van-e Brad Maddox-hoz és a Shield-hez. Az ügynök kijelentette, hogy nem.
Arra a kérdésre, hogy hazudott-e már az életében elmondta, hogy igen, sőt minden egyes nap megtette ezt, mert ő egy ügynök. McMahon megmutatta azt a videót, amelyben Maddox és Heyman beszélgetett egymással. Mint kiderült ő és Punk Maddox-nak és a Shield-nek is fizettek azért, hogy védjék meg a WWE bajnokát. Érdekesség, hogy a videóban a csapat megverte Maddoxot, aki állandóan követelőzött. McMahon magyarázatot várt, erre Heyman kijelentette, hogy az nem ő volt!

Elmondta, hogy neki New Yorki zsidó akcentusa van, ezen felül megpróbálják felültetni őt, mert féltékenyek az ECW-val és a Punkkal elért eredményeire. McMahon kiakarta rúgni a menedzsert, ekkor felcsendült Brock Lesnar bevonulózenéje. Érdekesség, hogy ő is Heyman pankrátora! Lesnar az F5-val leterítette McMahont, akinek eltörött a medencecsontja. Az adás ezzel a momentummal zárult. Vajon Triple H megbosszulja, majd az apósát?


forrás: sport365.hu