Vettel újabb díjat kapott

Minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnoka, Sebastian Vettel a hétvégén a SPEED Performer of the Year díját vehette át Mario Andrettitől. 


Andretti az egyetlen autóversenyző, aki a Formula-1-es világbajnoki címe mellett győzött az Indianapolisi 500-as versenyen és a Daytona 500-on, az általa hét éve alapított díjat Vettel vasárnap este vehette át a SPEED Centerben.

„A legjobbak legjobbja kapja ezt a díjat” – nyilatkozta Andretti. – „Vettelnek hihetetlen szezonja volt. Csak meg kell nézni a teljesítményét az időmérőn, a futamgyőzelmeket, és a szezon kezdetét, amikor a dolgok nem igazán alakultak jól a számára, majd ahogy minden hirtelen megváltozott és visszatért, könyörtelenül visszatalálva a csúcsra, ami az igazi bajnokok ismérve. Így nem lehet tőle ezt elvitatni.”







Vettel a szavazáson olyan pilótákat előzött meg, mint a NASCAR 2012-es bajnoka, Brad Keselowski, az IndyCar bajnokság győztese Ryan Hunter-Reay, vagy a díjat már kétszer is megkapó, kilencszeres rali világbajnok, Sebastien Loeb.

„Ez hihetetlen…Nagyon büszke vagyok, hogy megkaphattam ezt a trófeát, ami minden idők egyik legjobb autóversenyzőjéé Mario Andrettié” – nyilatkozta Vettel. – „Ez nagyon sokat jelent a számomra, és igazán nagyra értékelem.”

forrás: formula.hu