NBI: Elmaradt a váci bravúr az FTC ellen

A Ferencváros 27–25-re győzött a Vác vendégeként a női kézilabda NB I 12. fordulójának rangadóján. A BSE megszerezte első pontját, a Fehérvár újabb bravúrt ért el idegenben, a Győr 12, az Érd pedig 20 góllal nyert, míg a Siófok három góllal volt jobb a Kiskunhalasnál. 



A Ferencváros kifejezetten gyengén kezdte a legutóbbi két bajnokiját, ennek ellenére az Érd és a Békéscsaba ellen is győzni tudott. 

Ezúttal rossz zöld-fehér rajtról szó sem volt, az első hazai gólt egy korábbi népligeti kedvenc, Szádvári Krisztina szerezte, 0–4-nél, a 9. percben.

Ezzel kezdetét vette egy hullámvasutazás: a 13. percben 5–4-re már a Vác vezetett, ezután újra négygólos előnyt szerzett a Fradi, 11–10-re fordítottak a hazaiak, a szünetben viszont már a vendégek vezettek 14–11-re.

A fordulás után Tápai Szabina és Szádvári jó játékával tartotta magát a sérülés miatt Klivinyi Kingát nélkülöző váci együttes, Alena Abramovics azonban egyre inkább belelendült, védéseivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a 37. percben először vezessen öt góllal a Ferencváros. Ekkor Gulyás István időkéréssel próbálta meg felrázni csapatát, de nem nagyon járt sikerrel, a vendégek az önmagához viszonyítva gyenge napot kifogó Tomori Zsuzsannát pihentetve még jobban elhúztak.

Nyolc perccel a vége előtt talán már el is hitték, hogy megnyerték a meccset, a Vác viszont a kapuban Triffa Ágnest váltó Bíró Blanka bravúrjaira alapozva két gólra felzárkózott. Ennél többre azonban nem futotta erejükből, a Ferencváros így 27–25-re nyert.


 A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN TÖRTÉNT

A Fehérvár az Érden aratott bravúros győzelme után újabb értékes pontokat szerzett idegenben. A norvég Pal Oldrup Jensen által irányított csapat ezúttal a Békéscsabát verte meg, amely a Ferencváros elleni mérkőzéséhez hasonlóan ismét a második félidőt szúrta el.

A dunaújvárosi fiatalok remekül tartották magukat Győrben, negyedórával a vége előtt még bőven tízen belül voltak. Az ETO aztán a hajrát megnyomta, és 12 gólosra tornázta fel a különbséget.

Ami az érdiekben benne maradt a Fehérvár ellen, az ma kijött, ezt pedig a DVSC bánta, amely súlyos, húszgólos vereségbe szaladt bele.

Az idény egyik meglepetéscsapata, a Kiskunhalas Siófokra látogatott, ahol 14–13-as félidő után 32–29-re kikapott.

Szoros első félidőt követően a második játékrészben a Veszprém négy góllal elhúzott a BSE-től a Népfürdő utcában, az utolsó 17 percben azonban csak két gólt lőttek Róth Ferenc tanítványai, a hazaiak ezt kihasználva megszerezték első pontjukat a bajnokságban. 



 12. FORDULÓ  

VÁCI NKSE–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 25−27 (11−14)

GYŐRI AUDI ETO–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ 34–22 (19–14)

BUDAPEST SE–VESZPRÉM BARABÁS DUNA TAKARÉK KC 23–23 (11–12)

BUDAPEST BANK-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–FEHÉRVÁR KC 24–25 (16–13)

ÉTV-ÉRDI VSE–DVSC-FÓRUM 36–16 (15–7)

SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ–KISKUNHALAS NKSE 32–29 (14–13)


 AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 12 12 398–251 +147  24
2. FTC Rail Cargo 12 10 1 1 403–324 +79  21
3. Váci NKSE 12 8 1 3 340–299 +41  17
4. ÉTV-Érdi VSE 12 7 1 4 337–303 +34  15
5. Kiskunhalas NKSE 12 7 1 4 325–327 –2  15
6. Veszprém Barabás KC 12 6 1 5 292–323 –31  13
7. Alcoa Fehérvár KC 12 6 6 305–311 –6  12
8. Siófok KC 12 4 8 338–362 –24  8
9. DVSC-FÓRUM 12 2 3 7 305–362 –57  7
10. Dunaújvárosi Kohász KA 12 2 2 8 325–377 –52  6
11. Budapest Bank Békéscsaba 12 2 1 9 286–336 –50  5
12. Budapest SE 12 1 11 288–367 –79  1
forrás: NSO.hu/kép: Fradi.hu