EBEL: Megint szerzett gól nélkül kapott ki otthon a Volán

A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata ismét kikapott hazai pályán az osztrák bajnokság alsóházi rájátszásában, az 5. fordulóban a Dornbirn távozott 1–0-s győzelemmel a magyar bajnok otthonából. 


A két csapat korábbi meccsein mindig a hazai csapat diadalmaskodott, a fehérvári szurkolók minden bizonnyal a forgatókönyv folytatásában bíztak. Az első percek viszonylag esemény nélkül teltek, egyik csapat sem akart kockáztatni. A Fehérvár a kilencedik percben emberelőnybe került, de nem tudott élni vele. Az osztrákok próbáltak kontrákkal operálni, de nem szültetett találat a kiegyenlített játékrészben. 


A folytatásban hátrányba került a Volán, Keith Matthew mattolta Adam Munrót, miközben a hálóőrt és a menteni próbáló Pozsgai Tamást is bevitte a kapuba (0–1). 

A megélénkülő meccsen felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a Fehérvár egy emberhátrány kivédekezése után nagy nyomás alá helyezte Patrick Desrocherst, de a második szünetig sem tudott betalálni.

A záró játékrész már inkább a kiállításokról és a durvaságról szólt, úgy tűnt, kezdenek elszabadulni az indulatok. A Volánnak a hajrához érve egy kettős emberhátrányt és egy négyperces büntetést is túl kellett élnie, és ha már a góllövéssel hadilábon állt, legalább hátul biztosan tartotta az eredményt. 

Persze az osztrákokat sem kellett félteni, így még az utolsó percekben megvolt az esélye a magyar csapatnak, de az újabb magyar fór sem eredményezett gólt. 

Ismét szerzett gól nélkül maradt alul hazai pályán a Volán. Az egyetlen pozitívum, hogy  Salzburg és a Ljubljana is kikapott idegenben. 

 ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, 5. FORDULÓ
 Sapa Fehérvár AV19–Dornbirn (osztrák) 0–1 (0–0, 0–1, 0–0)

forrás: NSO.hu