Az MLSZ-nek most a szurkolók érdekei mellé kell állnia, és nem a FIFA felé hajlongani

Csütörtökön, 14:30-kor találkoztak a Carpathian Brigade/MLVSZE és a Jobbik Magyarországért Mozgalom vezetői, hogy egyeztessenek a Magyarország - Románia vb-selejtező mérkőzéssel kapcsolatosan. Mint köztudott, a FIFA a 2012. augusztus 15-ei Magyarország - Izrael felkészülési mérkőzésen történt szurkolói megnyilvánulások miatt zárt kapus mérkőzésre ítélte az év legfontosabb hazai találkozóját.


Vona Gábor egyértelműen cáfolta Csányi Sándor, az MLSZ elnökének szerdán, a Magyar Labdarúgás Fórumán tett kijelentését: nem áll szándékában politikai rendezvényt szervezni a mérkőzésre, azonban teljes mellszélességgel állnak minden olyan szurkolói aktivitás mellé, mely a csapat biztatására törekszik a helyszínen. Hasonló támogatást sürget az MLSZ részéről, miszerint a szövetségnek most a szurkolók érdekei mellé kell állnia, és nem a FIFA felé kellene hajlongania. 


Mindkét fél egyetértett abban, hogy a szurkolói megmozdulásnak minden téren a csapat segítését, támogatását kell, hogy biztosítsa, és politikai megnyilvánulástól mentes kell, hogy legyen.
 
A Jobbik képviselői egyben ígéretet tettek, hogy fellépnek a FIFA azon határozata ellen, miszerint a nemzet jelképeinek tartott Árpád-sávos és nagy-magyarországos zászlókat, mint politikai megnyilvánulást kezeljenek és tiltsanak ki a stadionokból.
 
 
 
A Carpathian Brigade tiltakozásul nem megy ki az 56-osok terére, mivel úgy gondoljuk, hogy az említett zászlók a magyarság jelképei, és mind az MLSZ-nek, mind a FIFA-nak ezt tiszteletben kell tartania.
 
Tiltakozásának ad helyt az MLSZ fenyegetése ügyében is, mellyel polgári peres úton kívánják a FIFA által kiszabott pénzbüntetést és a mérkőzés várható bevételének kieső részét az úgymond renitens szurkolókon behajtani. Holott:
 
 
Az MLSZ 2013. január 16-ai, részletes tájékoztatása a magyar-román mérkőzéssel kapcsolatban - részlet:
 
"A FIFA tehát a mérkőzésen tapasztalt jelenségeket kirívóan elítéli, a visszataszító jelzővel illeti. De az MLSZ a büntetést közvetlenül nem ezért kapta! Az MLSZ, mint a FIFA tagja, azért kapta a büntetését, mert nem avatkozott be, és beavatkozásával nem vetett véget a rasszista eseményeknek.".
 
Csányi Sándor MLSZ-elnök kijelentése a 2013. január 16-ai Magyar Labdarúgás Fórumán:
 
"...és ez az egyik oka annak, hogy ilyen büntetést kaptunk az indoklás szerint: a mérkőzés közben nem vezettünk ki embereket a stadionról! (sic) Most, hogy ugye a magyar jogszabályok szerint, ami ugye történt, az nem bűncselekmény, a rendőrség nem tudott közbelépni, és úgy gondoltuk, hogy oda a rendezőket beengedni a sorok közé, esetleg még nagyobb botránnyal és katasztrófával járt volna..."
 
Tehát: ha valakit felelősségre akar vonni az MLSZ ez ügyben, az vagy saját maga, vagy a rendőrség.
 
A Carpathian Brigade vezetői megtették a szükséges lépéseket az ügyet érintően, a részletekről hamarosan mind az MLSZ-t, mind a Szurkolói Irodát is tájékoztatni kívánják.
 
 
Somogyi József Ádám
Elnök
Carpathian Brigade
Magyar Labdarúgó Válogatott
Szurkolói Egyesület