Összeesküvés áldozata lett a Fehérvár!?

Több szurkoló szerint összeesküvés áldozata lett a Sapa Fehérvár AV19. Mint ismert a magyar csapattól egy teljesen szabály gólt vettek el a bírók. 


Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Sapa Fehérvár AV19 hazai pályán szenvedett vereséget az Olimpija Ljubljanától, de a találkozón a bírók elvettek egy teljesen szabály gólt a magyar csapattól. Mint ismert Kovács Csaba lövése után a korong felpattant a jégen és a jobb kapufáról a hálóba vágódott. 

A Fehérvár és a jégkorongozó pechére a visszanézés után a bírók annulálták a találatot, pedig 2-0-s vezetésről nem biztos, hogy kikapott volna a székesfehérvári együttes:

 Takarásban voltam a lövés pillanatában, ezért nem láttam teljesen tisztán. Azt viszont már érzékeltem, hogy mozog a háló, amiből egyértelműen arra következtettem, hogy gólt lőttem. Biztos voltam benne, hogy a játékvezetők megadják a találatot, de mégsem így történt. Nem is értem, hogy lehet ekkorát hibázni ilyen szinten.” – mondta a csapat hivatalos oldalának Kovács Csaba.

Miután az EBEL elutasította a klub óvását, így sajnos el kell fogadni, hogy a Ljubljana legyőzte a Fehérvárt. Érdekesség, hogy a szurkolók szerint a liga vezetői nem akarnak magyar csapatot látni az EBEL-ben és ezért történtek ezek az esetek. Természetesen ezt csakis pletykaszinten kell kezelni!

 forrás: albavolanhockey.hu/kép: albavolanhockey.hu