EBEL: A Volán nagy verést kapott a Villachtól

Az osztrák jégkorong-bajnokság 36. fordulójában a SAPA Fehérvár AV19 6–0-s vereséget szenvedett a Villach otthonában. Az első harmad nem hozott gólt, a második játékrészben azonban négyszer is zörrent a fehérváriak hálója, ami sorsdöntőnek bizonyult. A korábbi Volán-játékos, Derek Ryan két gólig jutott. 


Az első harmadban jól kezdett a Volán, Magosi Bálint az első percben tesztelte a Villach kapusát, ám Jean Philippe Lamoreux állta a sarat. A negyedik minutumban ismét Magosi veszélyeztetett, a házigazdákat ezúttal a kapuvas mentette meg a kapott góltól. Az első játékrész második felében az osztrák együttes vette át az irányítást, Derek Damon lövését védte Bálizs Bence, majd John Hughes sem tudott túljárni a magyar kapus eszén. (0–0)


A második harmadban 34 másodpercet kellett várni az első gólra: a korábbi Volán-játékos, Derek Ryan talált be a fehérváriak hálójába. Egy perc múlva kis híján egyenlítettek a vendégek, ám Harlan Pratt lövéséből nem született gól. A második harmad első öt percét uralta a Volán, gólt azonban nem tudott ütni. 

Bezzeg a Villach igen: Tyler Metcalfe kiállítását követően Scott Hotham vágott be egy kipattanót emberelőnyben. A 35. percben ismét fórban (ezúttal Pozsgai Tamást küldték ki) szerzett gólt a Villach: Derek Ryan hozta fel a korongot, majd passzolt Marco Pewalhoz, aki Bálizs kapujába helyezett – a korábbi Volán-játékos második asszisztját osztotta ki a mérkőzésen. 

Ekkor még nem volt vége a fehérvári lejtmenetnek. A 36. perc közepén ismét kiküldték Pozsgait, majd két másodperccel azután, hogy kiegészült a Volán, újabb gólt kapott, Markus Peintner volt eredményes a házigazdáknál. (4–0)

A záró harmadban már kevesebb helyzete volt a Volánnak, sőt, az 51. percben Derek Ryan újabb gólt ütött – ezúttal a rövid sarokba helyezte a korongot –, amivel végleg eldöntötte a két pont sorsát.  (5-0)

 Az utolsó előtti percben állította be a végeredményt a Villach, a kapuvasról kipattanó korongot Justin Taylor vágta a fehérvári hálóba. (6–0)

A Villach így megnyerte a Volán elleni „négypontos” rangadót, ezzel megerősítette negyedik helyét a tabellán, a Volán maradt a hetedik pozícióban.

 36. FORDULÓ  
VILLACHER SV (osztrák)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 6–0 (0–0, 4–0, 2–0)

forrás: NSO.hu