Elképesztő, 36 kiállítás egy mérkőzésen!

Dulakodásba torkollott egy junior labdarúgó-mérkőzés a hét végén Paraguayban, és a játékvezető nem látott más megoldást: jelentésében kiállítottnak minősítette a találkozóra benevezett mind a 36 labdarúgót. 


A Teniente Farina–Libertad mérkőzés az utolsó öt percben csúszott ki a játékvezető kezéből. A furcsa fegyelmezés egy-egy hajba kapó játékos kiállításával kezdődött, majd miután a pályára özönlött az összes cserejátékos, és tömeges dulakodás alakult ki, Nestor Guillén véget vetett a meccsnek, majd jelentésében rögzítette: mind a 36 futballistát kiállította.

A két klub vezetői nehezményezték, hogy a verekedés kitörésekor a játékvezetők az öltözőbe menekültek, és a papírmunkára összpontosítottak ahelyett, hogy segítettek volna csillapítani az indulatokat. Ebből fakadóan nem látták, mi történt valójában, vagyis nem állt módjukban kiszűrni a főkolomposokat, és jobb híján kiállítottak mindenkit – azokat is, akik ténylegesen csupán a verekedők szétválasztásával voltak elfoglalva.

A klubok nagy érdeklődéssel várják, miként dönt az ügyben a Paraguayi Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága.

forrás: NSO.hu