Továbbra is kórházban marad a tesztpilótanő

Ugyan állapota egyre jobb, egyelőre továbbra is szükséges a kórházi felügyelet Maria de Villotának, akinek családja kedden közleményben tájékoztatta a rajongókat a tesztpilótanő állapotáról.


Nem kommentálja Maria de Villota családja aMarussia csapat minap kiadott közleményét, melyben az istálló kijelenti, a baleset kivizsgálása után kiderült, hogy nem a versenyautó hibájából történt az ütközés. Kedden a Villota család is közleményt adott ki, melyben hangsúlyozta, hogy nem reagál a vizsgálati eredményre, mindaddig, amíg nem kapnak meg minden hivatalos eredményt.

A 32 esztendős pilótanő, ahogy már korábban beszámoltunk róla, a balesetben életveszélyesen megsérült valamint elveszítette jobb szemét. Jelenleg a cambridge-i Addenbrooke’s kórházban kezelik, ahol elsősorban arc- és szemsérüléseit látják el az orvosok. A Villota-család a közleményben kitért Maria állapotára is, e szerint a versenyzőnő egyre jobban van, szerencsése javul, de egyelőre még nem tudni, hogy mikor mehet haza.

forrás: sport365.hu