Tíz emberrel ikszelt az MTK

Sokáig vezetett Lázok János góljával az MTK a szlovák Senica ellen az Európa Liga-selejtező első körének odavágóján, a vége 1-1-es döntetlen lett. Kálnoki Kis Dávidot az 57. percben kiállították, Kanta József pedig kihagyott egy büntetőt.


Sokáig vezetett Lázok János góljával az MTK a szlovák Senica ellen az Európa Liga-selejtező első körének odavágóján, a vége 1-1-es döntetlen lett. Kálnoki Kis Dávidot az 57. percben kiállították, Kanta József pedig kihagyott egy büntetőt.

Az MTK Budapesttel nagyot fordult a világ tavasz óta. Akkor még a másodosztályban játszotztak a feljutásért, amit ki is vívtak, ráadásul Magyar Kupa-döntőbe jutásukkal végül lehetőséget kaptak az Európa Liga selejtezőjében.

A kék-fehérek a szlovák Senicával találkoztak, amellyel rendszeresen játszanak edzőmeccseket, így elég jól ismerik őket.

Garami József vezetőedző szerényen nyilatkozott, a játékosok kiegyenlített küzdelemre számítottak a párviadalban.

A mérkőzés összefoglalója:

Az MTK a kezdés után viszonylag hamar szolid fölénybe jutott, és a szórványos kék-fehér akciók után a 30. percben Kanta József indításából Lázok János megszerezte a vezető gólt.

A szünetig lényeges momentum nem történt, a hazaiak 1-0-s előnyről várhatták a másopdik félidőt.

A fordulás után azonban egy jóval agresszívabb Senica jött ki, és a kék-fehérek többször is csak szabálytalanul tudták visszatartani a szlovák csapatot.

Az 57. percben emberhátrányba került az MTK, egy vétlen kezezésnek látszó szituációt a portugál játékvezető sárga lappal büntetett, Kálnoki Kis Dávid második lapja után mehetett zuhanyozni.

A kék-fehérek még fel sem ocsúdtak a kiállítás után, Blacburn révén egyenlített a Senica.

Szűk tíz perc múlva újra vezetést szerezhetett volna az MTK, amely büntetőhöz jutott, Pavlik szabálytalankodott Lázokkal szemben. Kanta József állt a labda mögé, de fölérúgta.

A folytatásban nem válltozott az állás, a Hungária körúton MTK-Senica 1-1, előnyben a szlovákok, de az MTK idegenben sem lesz esélytelen a továbbjutásra.

Garami József, az MTK vezetőedzője: "Nyerhető meccset engedtünk ki a kezünkből".

Kanta József, az MTK középpályása: "Jobb csapat vagyunk, mint a Senica, kint is azt kell játszanunk, mint az első félidőben. Nagyon sajnálom a kihagyott büntetőt, a kapus már verve volt, nem is értem, hogy rúghattam fölé. Nem ezt érdemli a csapat, a visszavágón megpróbálom kijavítani a hibámat. Kálnoki Kis második sárga lapját nem érzem jogosnak, csak rárúgták a labdát".

Zdenek Psotka, az FK Senica vezetőedzője: "Mióta én irányítom a csapatot, nem játszott olyan rosszul, mint az első félidőben. A továbbjutáshoz ennél több kell".

Európa-Liga selejtező, 1. mérkőzés

MTK Budapest - FK Senica 1-1 (1-0)
Gólszerző: Lázok (30.) illetve Blackburn (58.)

forrás: sport24.hu