Ráadás után 3. a magyar csapat

Bronzérmet szerzett a magyar válogatott a női kézilabda junior-világbajnokságon: a mieink hosszabbítás után 26–24-re győzték le a szerbeket a csehországi Ostravában.



A négy között a mieink nem igazán tudták megnehezíteni a franciák dolgát, míg a szerbek ugyan végül csak két góllal maradtak alul a svédekkel szemben, de az északiak korábban biztos előnyre tettek szert.

A bronzmeccs kiegyenlítetten alakult, és bár Róth Kálmán együttese négygólos hátrányban is volt az első félidőben, a szünetben 11–8-ra ment. A folytatásban Klivinyiék sokáig őrizték az előnyüket, de a hajrához érve a szerbek fordítani tudtak. Az utolsó perceket 20–19-es hátrányban kezdtük, és bár több lehetőséget is elszalasztottunk az egalizálásra, végül sikerült az egyenlítés. A végén mindkét válogatott támadhatott még a győztes gólért, de az eredmény már nem változott, jöhetett a kétszer ötperces hosszabbítás.

Ebben a periódusban kétszer is a szerbek jutottak előnyhöz, de öt perc elteltével már a magyarok mentek 24–22-re. A lélektani fölénybe kerülő válogatottunk sikerét ekkor már nem fenyegette veszély, a hosszabbítás lefújásakor 26–24-et mutatott az eredményjelző. A Róth-csapatban hárman is öt góllal zártak, míg a legjobbnak a kapust, Pásztor Bettinát látták. A szerbeknél a hét találatig jutó Ivana Popovics bizonyult tarthatatlanak.

Jöhetett a megérdemelt körtánc a magyar szurkolók előtt, a lányok bronzéremmel térhetnek haza a vb-ről.


JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, CSEHORSZÁG A 3. HELYÉRT

Magyarország–Szerbia 26–24 – h. u.

forrás: NSO.hu

#buttons=(Accept !) #days=(20)

Our website uses cookies to enhance your experience. Check Now
Accept !