Köstner Vilmos a szakmai igazgató, Bíró Imre az új edző

Bíró Imre vezetésével kezdi meg a felkészülést a 2012-2013-as idényre a Debrecen NB I-es női kézilabdacsapata; Köstner Vilmos korábbi vezetőedző szakmai igazgatóként folytatja a klubnál a munkát.




Makray Balázs, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezető igazgatója a keddi sajtótájékoztatón közölte azt is, hogy meghosszabbították a névszponzori szerződést, így továbbra is DVSC-Fórum néven szerepel a csapat.

A felkészülés szerdán kezdődik a szeptemberben rajtoló bajnokságra, amelyben az első hat közé kerülés a csapat célja. A keretet zömmel saját nevelésű játékosok alkotják, de szeretnének leigazolni két külföldi válogatott balátlövőt is - mondta Makray Balázs.

Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere, a klubban többségi tulajdonos városi önkormányzat képviseletében arról adott tájékoztatást, hogy több korábbi szponzor is visszatért támogatóként. A politikus kiemelte, hogy a DVSC-Fórum végigjátssza majd a szezont, végig biztosított lesz a stabil gazdasági háttér.

"Bízik a város a csapatban" - üzente Pajna Zoltán.

Köstner Vilmos szavai szerint egy új, egységes szakmai munkára épülő klubmodellt kívánnak felépíteni. Ebben a Debreceni Sportiskola (DSI) integrálásával kezdik a kézilabda oktatását a legkisebbekkel, majd egy kiforrott szakmai irányvonal vezetheti az utánpótlást az első csapatig. Hosszú távú terveik közt szerepel egy akadémia alapítása is - fűzte hozzá.

Bíró Imre, aki 1999 óta harmadjára ül le a csapat kispadjára, nyugodt szakmai munkát ígért, és azt, hogy az Érd elleni hazai idénynyitóra egységes csapat áll fel Debrecenben.

forrás: MTI