Fejlesztési pénz odaítéléséről döntött a Szatmár LEADER elnöksége

2012. május 16-i ülésén döntött a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület elnöksége a 2011. év végén beadott LEADER pályázatok minimum pontszámairól. A döntés értelmében 550 millió forintot osztottak szét a 68 nyertes pályázó között.

„Külön örömömre szolgál, hogy a támogatásban részesült pályázatok 60%-a vállalkozás alapú fejlesztés, így a kormány vállalkozásélénkítő törekvése helyi szinten is érvényre tud jutni. A vállalkozások mellett figyelmet szentelünk a civil szervezetek megerősítésének is, de kiemelt szempont volt a Szatmári Fesztivál rendezvényeinek és egyéb rendezvények támogatása is.

A mai napon is egy ilyen esemény megnyitóján vagyunk jelen Szamoskéren, mely „Együtt a Szatmárban” címet kapta. Osztom Teremi László polgármester úr véleményét, miszerint ha elemezzük a helyi identitás erősítése érdekében tett lépéseket, elmondható, hogy egy településen élő közösség akkor működőképes, ha megfelelő a helyben élők összetartása, véleményük megismerése.

A mindennapi élet és a gazdasági együttműködés mellett elengedhetetlen az összetartozás erősítéséhez a szellemi és kulturális rendezvények által kínált kikapcsolódási lehetőség. Mindezek szem előtt tartásával Szamoskér a Szatmárban élő fiatalok számára a szatmári térség értékeit bemutató és népszerűsítő, több részből álló rendezvénysorozatot valósít meg.

A rendezvények alkalmával első sorban a helyi, térségi értékek bemutatása, megismertetése mellett kulturális, szabadidős, helyi identitástudatot növelő és egészséges életmódot népszerűsítő programok is megszervezésre kerülnek. ” – mondta Dr. Tilki Attila, a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület elnöke.
forrás: fehergyarmat.hu