Ukrán feministák támadták meg a Henri Delaunay kupát

Alighogy pénteken Lengyelországból a társrendező Ukrajnába szállították a labdarúgó Európa-bajnokság kupáját, szombaton máris kétszer támadtak rá a trófeára: először el akarták rabolni, másodjára pedig egy feminista mozgalom tagja próbált benne kárt tenni.


A kupát a Kijev központjában lévő Függetlenség téren állították ki, ahol az érdeklődők kedvükre fényképezkedhettek a trófeával. Két férfi, akik szintén fotókat készítettek, hirtelen egy pokrócot dobtak a kupára, majd ki akarták szedni a talapzatából, de megállították őket a helyszínen szolgálatot teljesítő biztonsági őrök.

A második támadás során az úgynevezett FEMEN ukrán feminista mozgalom egyik tagja próbálta a földre lökni a kupát. A nő szintén fényképezőgéppel érkezett a helyszínre, de fotózkodás helyett hirtelen lehúzta a felsőjét, majd a magára festett feliratot mutatta a jelenlevőknek: „Fuck Euro 2012". Az aktivista megpróbálta leszedni a kupát a pódiumról, mire az leesett a földre a biztonsági őrökkel kialakult dulakodás közben. A nőt végül letartóztatták a helyszínre kiérkező rendőrök.

A Henri Delaunay kupa pénteken érkezett meg Lengyelországból Ukrajnába, Kijeven kívül még öt városban lesz látható: a rendező Doneck, Harkiv, Lviv városok mellett Ivano-Frankovskóban, Odesszában, illetve Dnepropetrovszkban is alkalma lesz a szurkolóknak a közös fényképek készítésére.

A június 8-án kezdődő Európa-bajnokság nyitó meccse Varsóban lesz, a döntőt július 1-én, Kijevben rendezik.

Forrás: NSO.hu