Kobayashi nem aggódik...

Kamui Kobayashi elmondta, hogy mindössze néhány kisebb probléma lépett fel Jerezben, melyet orvosolni kell a szezonnyitóig. A Sauber F1 Team versenyzője szerint a C31 egy jó alap az idei bajnoksághoz.

A Sauber jerezi tesztje bíztatóan indult, majd kedd kivételével mindhárom napon műszaki hibák hátráltatták és vettek el értékes pályán tölthető időt a csapattól. Ennek ellenére a harmadik Sauberes szezonjára készülő Kobayashi magabiztos a géppel kapcsolatosan:   „Még csak négy napot teljesítettünk az új autóval, és problémák néha megtörténnek. Ez egy új autó. Ezért vagyunk itt”- mondta a japán versenyző.   „Nagyon sok kilométert kell megtennünk, és ki kell nyomoznunk a problémákat. Van egy pár problémánk, és javítanunk kell rajtuk. Négy nap alatt elég sokat lehet megtenni, szóval ez egy természetes dolog.”   „Az első szezonomban 2010-ben alig volt problémánk a tél alatt, de amikor elkezdtük a versenyeket, nagy problémáink voltak. Ehhez hasonlítva úgy gondolom, hogy jó formában vagyunk. Egyszerűen csak van pár zűr, és meg kell értetnünk ezeket.”   „Még mindig ellenőrizzük az aeroval kapcsolatos számokat, és a kisebb változtatásokat, hogy mindenen átmenjünk a fejlesztés érdekében. Nem dolgoztunk a beállításokon, szóval nem tudom, hogy mennyi potenciállal rendelkezünk, de határozottan sokat fejlődhetünk.”   „Ez az első lépése a fejlesztésnek. Most ellenőrizni fogják a számokat, és majd meglátjuk. De ami engem illet, boldog vagyok az autó miatt.”   „Az egyensúly meglehetősen jó számomra. Úgy gondolom, hogy az alap magában jó.”
forrás: f1-live.hu