KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET!


Kellemes Karácsony Ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa. Simogatta a levegő, sütötte a nap, öreg lucfenyők, magas jegenyefenyők zúgtak körötte. De a kis fenyő nem örült igazából sem a napnak, sem a szélnek, sem a körötte epret szedő gyerekeknek, akik gyakran megpihentek mellette. Szíve egyetlen vágya az volt, hogy ő is nagyra nőjön, mint társai. 



Eltelt egy esztendő , s a kis fenyő egy hajtással magasabb lett, aztán a következő évben még eggyel. A fenyőfák korát a hajtásaikból lehet megmondani.

- Meddig leszek még ilyen kicsi? Ó, ha akkora lehetnék, mint a többiek! - sóhajtotta vágyakozva.

Eljött az ősz, s a favágók is megjelentek. A legmagasabb fák közül kivágtak néhányat, lecsapkodták az ágaikat, szekérre tették és elvitték őket. Vajon hová?

Tavasszal a kis fenyő megkérdezte a fecskéktől és a gólyáktól:
- Ti annyit utaztok! Nem láttátok valahol a társaimat?

Egy öreg gólya bólintott:
- Amikor Egyiptomból útrakeltem, új hajókat láttam a tengeren. Pompás árbócaik voltak, finom fenyőillatot árasztottak. Alighanem a te társaid lehettek. De a köszönésem nem fogadták, magasan hordták a fejüket.

- Bárcsak nagyobb lennék, én is a tengert járhatnám! - sóvárgott a kis fenyő. - Vajon milyen lehet a tenger! Milyen lehet az utazás? Az idő haladt, s újra eljött a tél is. Karácsony táján favágók jelentek meg az erdőben, s a nagyra nőttek mellett fiatal fenyőket is kivágtak. Ágaikat nem csapkodták le, úgy szállították el őket. 

A mi kis fenyőnk kiváncsian töprengett:
- Hová viszik őket? Az egyikük kisebb volt nálam, mégis kiválasztották...Mi lesz velük? Hová vitte őket a szekér?

A verebek , akik szívesen pletykáltak bárkivel, rátelepedtek a kis fenyő ágaira, s egymás szavába vágva csiripelték:
- Mi tudjuk! A városban láttuk őket!
- Bekukucskáltunk az ablakon!
- Olyat te még csak nem is álmodtál! Gyönyörűek!
- Teliaggatták őket aranydíszekkel, mézeskaláccsal, s az ágaik hegyén gyertyák fénylenek!
- Aztán? Aztán mi történt velük? - kérdezte reszkető ágakkal a kis fenyőfa.
- Azt már nem tudjuk. Többet nem láttunk! - csiripelték a verebek.

A kis fenyő továbbszőtte magában a történetet a fényességes, feldíszített fenyők életéről. S egyre türelmetlenebbül vágyakozott, hogy egyszer őrá is sor kerüljön, hogy favágók jöjjenek érte, hogy földíszítve egy szoba közepén állhasson...

- Örülj nekünk, hiszen veled vagyunk, szeretünk téged! - kérte a napsugár meg a levegő. - Örülj, hogy itt élsz Isten szabadege alatt. De a kis fenyő nem tudott örülni nekik. Nem is figyelt a körülötte lévőkre, csak vágyakozott, sóvárgott. Minden erejével nőni akart, hogy elkerülhessen az erdőből az emberek világába: árbócnak egy hajóra a tengeren, vagy földíszítve egy lakásba.

Aztán eljött a karácsony, amikor őrá is sor került. Favágók álltak meg mellette, szakértő szemmel nézegették, aztán munkához láttak. Fölemelték a fejszéjüket. - Kínzó fájdalmat érzett a fenyő, s aléltan zuhant le a földre. Ó, most nem tudott a fényes díszekre gondolni, csak arra, hogy el kell válnia a helytől, ahol felnőtt, s el kell hagynia társait, a madárkákat meg a virágokat, akik kicsi korától körötte voltak.

Az utazás sem volt kellemes. Jóformán csak akkor tért magához, amikor két libériás inas egy tágas terembe vitte. A falakon arcképek függtek, a cserépkályha mellett hintaszékek, selyem huzatú heverők álldogáltak, s hatalmas asztalok, hátukon sok-sok játékkal. A terem közepére állították, izgalmában remegve várta, hogy mi történik vele.

Inasok és fehérkötényes szobalányok léptek a szobába, s díszíteni kezdték. Cukorkákat, aranyozott almákat, diókat függesztettek fel ágaira. Piros, kék, fehér gyertyákat erősítettek gallyai hegyére. Zöld tűi között babák ringatóztak, fönn a csúcsán pedig egy nagy aranycsillag tündökölt. Szépségesen szép volt! Gyönyörködve, büszkén tartotta a gallyait.
- Ma este meggyújtjuk a gyertyákat! - mondták körülötte.

A fenyőfának belefájdult a kérge a nagy vágyakozásba, úgy várta az estét. Mi történik még este? Hogyan fokozódik a csoda, ez a szépség? Vajon meglátják-e társai, észreveszik-e a madarak őt majd fölséges pompájában? S a gyertyagyújtás után mi történik vele? Vajon gyökeret eresztve itt áll feldíszítve örökké, vagy még gyönyörűségesebb dolgok következnek?

Eljött az este. Meggyújtották a gyertyákat. Micsoda ragyogás! Csupa csillag tündökölt a tűlevelek között! A fenyőnek beleremegett minden ága a gyönyörűséges izgalomba. Az egyik gyertya le is perzselte a zöld tűit. A szobalányok meg ijedten oltották el a tüzet. Most már vigyáznia kellett, nehogy elfogja ismét a remegés. Pedig félt, szorongott, hogy el ne veszítse valamelyik gyönyörű ékességét: az aranyozott diókat, a fényes papírláncokat, az édességeket!

A szárnyasajtó hirtelen kitárult, s egy sereg gyerek rontott be, a fenyő már azt hitte, földöntik, olyan hevesek voltak. Mosolygó felnőttek követték őket nyugodt léptekkel. A kicsik némán gyönyörködtek egy darabig a fenyőben, aztán ujjongani és táncolni kezdtek. Boldogok voltak. Aztán fölágaskodtak, s apró kezecskéikkel leszedegették a fa kincseit: az ajándékokat, az ezüst- és aranypapírba burkolt finomságokat, az almákat, diókat. A fenyőre ügyet sem vetettek már. Majdnem feldöntötték a nagy ugrálásban.

- Mi lesz velem? Mit akarnak? - töprengett a fa.

Aztán a gyertyák csonkig égtek, s eloltották őket. Egy alacsony kövér embert a fenyőfa alá ültettek, s mesélni kezdett a gyerekeknek. Együgyű Jankóról szólt a meséje, aki lebucskázott a grádicson, aztán becsületet nyert, s elvette feleségül a királykisasszonyt. A kicsik kérték, hogy Mákszem Matyiról is meséljen még a kövér ember, de már késő volt, aludni küldték őket, nem teljesült a kívánságuk.

A fenyőfa nem tudott aludni. Egész éjjel virrasztott. A mesén töprengett, s az embereken, mindazon, ami vele történt. Úgy gondolta, ha egyszer ő is lebucskázik a grádicson, ő is királykisasszonyt kap feleségül. A nagy töprengésben észre sem vette, hogy újra reggel lett. Újra inasok és szolgák léptek melléje. Azt hitte, újra feldíszítik, de nem ez történt. Megfogták, s fölvonszolták a lépcsőn a padlásra, s ott egy elhagyott pókhálós sarokba állították.

- Mit csináljak ebbben a sötét zugban? - suttogta elkeseredve.

Napok teltek, napok múltak, s őrá ügyet sem vetett senki.

- Kinn tél van, fagyos föld. Biztosan a tavaszt várják, és akkor újra elültetnek - reménykedett. - Csak ne lennék olyan nagyon egyedül! - sóhajtotta.

- Cin-cin!- merészkedett elő egy kisegér, aztán a többiek is előbújtak. A fenyő ágai közé surrantak, s körülszimatolták. Kíváncsiak voltak, faggatták, kiféle-miféle szerzet ő, honnan jött.

A fenyő mesélt nekik az erdőről, a napsugárról, a madarakról. Elmesélte az addigi életét.

- De boldog lehettél! - cincogták áhitatosan az egerek. 
- Majdnem olyan jó lehetett ott az erdőben, mint az éléskamrában!

A fenyő már egészen másképp gondolt eddigi életére: megsajdult a szíve. Most kezdte sejteni, mennyire szép volt szabadon élni a társai között, a madarak, bokrok, virágok kedves társaságában. Aztán mesélt az egereknek a karácsonyestéről, mikor őt a terem közepére állították, s gyönyörűen földíszítették. Mesélt Együgyű Jankóról is, akiről a kövér embertől hallott. Az egerek szájtátva , áhítatosan hallgatták a történeteit.

A padlás zugaiból két patkány is előmerészkedett, s beültek az egerek közé, a fenyő meséit hallgatni. Újabb meg újabb történeteket követeltek tőle, de ő nem tudott mást mondani, hiszen csak ennyit ismert a világból.

- Nyomorúságos mese ez! - legyintettek a patkányok, s otthagyták. Lassan elmaradoztak a kisegerek is. Nem volt már senki, aki meghallgassa, akivel beszélgessen.
- Mikor leszek újra boldog?- sóhajtotta a fa.

Egy reggel emberek jöttek a padlásra, félretolták a ládákat, s egy szolga levonszolta az udvarra. Nem mondhatni, hogy szelíden bánt vele, durva és nemtörődöm volt minden mozdulata. Mégis ujjongott a fenyőfa lelke, mert amikor levonszolták a lépcsőről, megérezte az üde levegőt, a simogató napsugarat, látta a kertben viruló rózsákat, a cikázó fecskéket.
- De jó élni! - örvendezett, s nyújtózkodott egyet, de jaj, megsárgult és elszáradt minden tűlevele, minden mozdulatára fáradtan peregtek le a földre.

Csalán és gaz között hevert az udvar sarkában. Hajdani pompájából, szépséges büszke tűleveleiből nem maradt már semmi. Csak a csúcsán tündöklött a karácsonyesti aranycsillag. Az udvaron gyerekek játszottak. A legkisebb arrafelé szaladt, ahol a fenyő hevert, és fölkiáltott:

- Nézzétek, mit találtam ezen a csúnya, vén karácsonyfán! - azzal leszakította a fáról a csillagot. A száraz ágak reccsenve jajdultak, amikor a kisfiú vigyázatlanul rájuk lépett, a csontjukat törte.

A fenyőfa elnézte a virágzó kertet, s szégyenkezve nézett végig magán. Szeretett volna visszabújni a sötét padlás zugába, hogy ne is lássa senki csúfságát, hervadását. Aztán az erdőre gondolt, az ifjúságára, a karácsonyestére, a kisegerekre, akik gyönyörűséggel hallgatták meséit.

- Elmúlt minden! - szorította össze szívét a fájdalom. - Miért is nem örültem mindennek akkor, amikor még volt? Most már késő! Késő, késő!

Jött egy fejszés ember, s tűzifává aprította a fenyőt. Jókora nyaláb lett belőle. Tűzre vetették, recsegve-ropogva égtek a gallyak. Minden kis ága újra emlékezett, mielőtt elemésztették volna a lángok. Még egy utolsót jajdult minden kis darabja, aztán csönd lett. Egy marék hamu maradt belőle.

A gyerekek tovább játszottak az udvaron. A kisfiú mellére tűzte az aranycsillagot, a fenyőfa legszebb ékességét. Hol volt már a karácsony este? Vége volt már régen annak, s vége a fának, vége a mesének is. Vége, vége - minden mesének ez a vége.

Átdolgozta: Csorba Piroska 
írta: jazsoli5

Kutyulik....


Jó eredményeket ért el a német autóipar az elektromos mobilitásban

Jó eredményeket ért el a német autóipar az elektromos hajtáslánc-technológia fejlesztésében, az elektromos mobilitás elterjesztéséhez és a járműtechnológiai digitalizáláshoz szükséges infrastruktúra kiépítéséhez azonban hathatós politikai támogatásra is szükség van - jelentette ki a német autóipari vállalatok szakmai képviseleti szervezetének elnöke kedden Berlinben, a szervezet éves beszámolóján.  




Matthias Wissmann, a VDA (Verband der Automobilindustrie e.V.) elnöke elmondta, hogy évente mintegy 34 milliárd eurót fordítanak kutatási-fejlesztési beruházásokra világszerte a német autóipari vállalatok. Ennek több mint 50 százalékát hazai telephelyein fektetik be, amellyel bő egyharmadát adják a Németországban kutatási-fejlesztési beruházásokra fordított összegnek.
  
A VDA elnöke hangsúlyozta, hogy a német autóipar az összes létező hajtáslánc-technológia fejlesztésével foglalkozik, a hagyományostól kezdve a konnektoros hibrid hajtáson keresztül a tisztán elektromos hajtású, valamint a hidrogén és üzemanyagcellás technológiákig.
  
Rámutatott, hogy a német autóipar már mértékadó szerepet vívott ki az elektromos mobilitási technológiában. A német gyártók több járműkategóriában is kínálnak tisztán elektromos hajtású modelleket. Az ágazat az elektromos járművek fejlesztésére már több mint 17 milliárd eurót fordított, ebből 12 milliárdot Németországban.
  
Németország azonban még messze van attól, hogy meghatározó tényező lehessen az elektromos autók piacán - jegyezte meg Matthias Wissmann, hangsúlyozva, hogy hathatós politikai támogatás nélkül még egyetlen országnak sem sikerült számottevő eredményt felmutatni az elektromos mobilitás elterjesztésében.
  

Ezt legjobban Norvégia esete példázza: a németnél hússzor kisebb norvég autópiacon az idei első kilenc hónapban közel 25 ezer elektromos autót helyeztek forgalomba, miközben Németországban kevesebb mint 15 ezret. Norvégiában a piaci eladásoknak már 22 százalékát adják az elektromos autók, Németországban pedig kevesebb mint egy százalékát. Hollandiában az újonnan forgalomba helyezett személygépkocsik hat százaléka elektromos.
  
Világszerte jó fogadtatásra találnak viszont az ügyfelek körében a német gyártmányú elektromos autók - emelte ki a VDA elnöke. Az idén január-szeptemberben az elektromos autók nyugat-európai piacán a német modellek részaránya 27 százalékról 43 százalékra növekedett éves összevetésben. A két legnagyobb európai piacon, Hollandiában és Norvégiában 59 és 55 százalékos a német modellek piaci részesedése.
  
Az elektromos autók legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban 8 százalékról 20 százalékra nőtt a német gyártók részesedése, vagyis már minden ötödik eladott elektromos autó német gyártmány. A belföldi német piacon 55 százalék a német márkák részesedése.
  
Az elkövetkező három-négy évben a német autóipar 16-18 milliárd eurót szán járműtechnológiai digitalizálásra és hálózati technológiai kutatási-fejlesztési beruházásokra - mondta Matthias Wissmann.
  
Kiemelte, hogy az autóipar ezen a területen sem tud egymagában előrelépni, mivel más gazdasági ágazatok együttműködése mellett a politika támogatására is szüksége lenne. Az intelligens mobilitás nemzetgazdasági előnyeit ugyanis csak a digitális infrastruktúra létesítésének és használatának technikai és szabályozási feltételei rögzítésével lehet kiaknázni.
  
Amellett, hogy a szükséges infrastruktúrát ágazatközi együttműködéssel, a politika támogatásával minél hamarabb ki kellene építeni, európai és globális szinten is garantálni kell minden egyes piaci szereplő számára a jogbiztonságot - szögezte le a VDA elnöke.

kép: autoblog.hu

Rekordszámú látogató kereste fel tavaly az auschwitzi múzeumot

Tavaly több mint 1,5 millió látogatója volt a dél-lengyelországi auschwitz-birkenaui múzeumnak, ami nemcsak az intézmény történetében, hanem az európai történelmi emlékhelyek viszonylatában is rekordot jelent - közölte a hétvégén a múzeum honlapja.


A náci Németország által a második világháború idején létesített koncentrációs tábor területét tavaly a legtöbben - 398 ezernyien - Lengyelországból keresték fel, de sokan jöttek az Egyesült Királyságból (199 ezer), az Egyesült Államokból (92 ezer), Németországból (75 ezer), Izraelből (62 ezer), Franciaországból (54 ezer), Csehországból (52 ezer), valamint Dél-Koreából (41 ezer) is.
 
A látogatók 70 százalékát a fiatalok teszik ki, akik gyakran kormányok, illetve civil szervezetek által támogatott művelődési programok keretében érkeznek. Az auschwitzi múzeumban az oktatási programok, az ott szervezett konferenciák és tanulmányutak keretében mintegy 10 ezer ember mélyítette el történelmi tudását.
 
Az intézmény a sajtó folyamatos érdeklődését is kiváltja, 2014-ben több száz újságíró, valamint a világ 30 országából 180 filmes csapat dolgozott ott. A széleskörű tájékoztatást a tavaly decemberben elindított honlap is elősegíti, amely lehetővé teszi a hely virtuális látogatását. A panorama.auschwitz.org honlap lengyel és angol nyelven érhető el, és mobiltelefon-használók számára is hozzáférhető.
 
A németek 1940-ben hozták létre az auschwitzi koncentrációs tábort eredetileg lengyel foglyok számára. A birkenaui láger két évvel később jött létre, ez lett a zsidók megsemmisítésének fő helyszíne. A táborkomplexumhoz számos altábor tartozott. Auschwitz-Birkenauban (lengyelül Oswiecim-Brzezinka) legkevesebb 1,1 millió ember pusztult el, túlnyomó többségükben zsidók, de sok lengyel, roma, szovjet hadifogoly is. A táborba több mint 400 ezer magyar zsidót deportáltak.

Egy kolozsvári óra 26 éve mutatja Ceausescu menekülésének időpontját

A kolozsvári Széchenyi téri (Piata Mihai Viteazul) piac épületén levő óra 26 éve mutatja azt a percet, amikor Nicolae Ceausescu kommunista diktátor helikopterrel elmenekült a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának bukaresti székháza tetejéről - írta kedden a Vocea Transilvaniei portál.

   


A portál közlése szerint az órát az épület karbantartója, Palkó Máté József villanyszerelő állította meg 26 évvel ezelőtt 12 óra után hét perccel, a diktátornak a televízióban is közvetített elmenekülése pillanatában és azóta sem indították újra.
   
Palkó Máté József elmondta: egy nappal korábban szemtanúja volt a kolozsvári sortüzeknek, amelyekben 26-an kaptak halálos lövést. Egy szomszédjával együtt vitte kórházba a sortüzek egyik sebesültjét.
   
Az intézmény környékén a katonák elvették az iratait. Mint felidézte, senki nem tudta, hogy a vérfürdőbe torkollott tömegmegmozdulások után a kommunista diktátor vagy a tüntetők akarata érvényesül. A helikopter felszállásából értette meg Románia népe, hogy megbukott a diktatúra.
   
A villanyszerelő úgy vélte, a piac épületét díszítő, 26 éve álló órát továbbra is a diktatúra bukásának emlékeként kellene megőrizni.
   
Az 1989 december 15-én Temesváron kezdődött népfelkelés december 21-én terjedt ki Románia más városaira és december 22-én vezetett el a diktátorpár meneküléséhez. Nicolae Ceausescut és feleségét egy rögtönzött tárgyalás végén december 25-én halálra ítélték és kivégezték.

(http://www.voceatransilvaniei.ro/caderea-dictaturii-a-fost-marcata-la-cluj-in-decembrie-89-povestea-opririi-timpului-la-ceasul-din-piata-mihai-viteazul)

Pestisrácok.hu: a Political Capital munkatársai 2010 előtt átvilágítás nélkül dolgoztak a Nemzetbiztonsági Hivatalnak

A Political Capital (PC) politikai elemző és tanácsadó cég 2010 előtt úgy dolgozott a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, hogy munkatársaikat nem világították át, azaz nem rendelkeztek biztonsági tanúsítvánnyal - írta a PestiSrácok.hu a Belügyminisztériumnak a portál kérdéseire érkezett válaszára hivatkozva.


 


A PestiSrácok.hu keddi cikkében felidézte: a PC 2010 előtt több tanácsadói szerződést kötött a szocialista-szabad demokrata kormány intézményeivel. Ezek közül a Nemzetbiztonsági Hivatallal (NBH) 2009-ben kötött szerződéssel kapcsolatban kiemelték: az összesen 190 millió forintos megrendelésben a PC a többi között vállalta, hogy a magyarországi szélsőjobboldal internetes megjelenéséről készít elemzéseket az NBH-nak. Akkor a parlamenti eseti bizottság jelentésében elfogadta a munkát, igaz - fűzték hozzá -, a döntésből kiderült az is, hogy az úgynevezett "kiszervezett feladatokat" maga az NBH is el tudta volna végezni.
   
Közölték: kiderült, hogy a PC 33 ezer oldalnyi elemzést készített, amelyek nyilvánosságra hozatalát az akkori NBH megtiltotta, titkosak lettek az elemzőcég tanulmányai, amelyeket a hivatalnak készített, és a bizottság jelentése is. Így - tették hozzá - nem tudni, hogy az anyag elkészítése közben hozzáférhettek-e államtitkokhoz a PC munkatársai, valamint azt sem, hogy az NBH kiadhatott-e a cégnek államtitkokat.
   
Azt írták: a Belügyminisztériumnak a PestiSrácok.hu közadatigénylésként elküldött kérdéseire érkezett válaszából az derül ki, hogy a PC nem rendelkezett biztonsági tanúsítvánnyal, amelyet olyan emberek kapnak, akik hozzáférhetnek államtitkokhoz.
  
Jelezték: a cég megbízása arra az időszakra esett, amikor az MSZP és az SZDSZ konfrontálódása miatt bizonytalanná vált a Gyurcsány-kormány parlamenti többsége, amelyet "egyes kulcsfontosságú szavazásoknál végül a Dávid Ibolya vezette MDF biztosított". Akkoriban - írták - a PC volt az MDF elnökének "legfőbb tanácsadója", idővel a cég vezetője, Somogyi Zoltán maga is az MDF kampányfőnökévé, képviselőjelöltjévé lépett elő.
   
Emlékeztettek: a "Gyurcsány Ferenc jobbkeze", azaz Szilvásy György titokminiszter által felügyelt NBH "kétes jogszerűséggel, ellenzéki politikusok magánbeszélgetéseiről rögzített felvételei" robbantották ki az úgynevezett UD Zrt.-botrányt 2008-ban. A portál szerint az akkori közéleti vihar legfőbb tétje az volt, hogy "az MDF a jobboldali tradíciót, vagy a Gyurcsány Ferenc számára kívánatos utat kövesse-e". A titkosszolgálati botrány végül visszalépésre kényszerítette a jobboldali pártelnökjelöltet, Almássy Kornélt, így Dávid Ibolya maradt az elnök, aki Somogyi Zoltánnal aztán Gyurcsány Ferenc "alá szervezte az MDF-et" - írták. Jelezték: Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt szeptemberben első fokon megrovásban részesítette a bíróság, az indoklásban Somogyi Zoltán szerepét is megemlítve.

Sok üzlet visszaveszi az ajándékba vásárolt hibátlan termékeket

Egyre több üzlet ad lehetőséget a vevőknek arra, hogy minőségi kifogás hiányában is levásárolhassák vagy visszakaphassák egy termék vételárát, holott a szabályok szerint nem kötelezhetők erre - ismerteti a Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Iroda az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. 


   


A Tanácsadó Iroda ezt egy 400 üzletre kiterjedő kutatás  eredményei alapján állapította meg, amelyet a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének megbízásából készített a fogyasztók számára a karácsonyi időszakban gyakran jelentkező problémáról. A felmérést a CP Contact Kft. készítette el.  
   
A közleményben rámutatnak: az üzletek érzékelték azt a fogyasztói igényt, hogy az ajándékba vásárolt hibátlan termékeket is visszavihessék, kicserélhessék. Ahol a verseny erős, ott a cégek még egymásra is licitálnak abban a tekintetben, hogy a fogyasztók mit és mennyi ideig vihetnek vissza - tették hozzá. 
   
A közleményben felidézik, hogy a hatályos szabályok szerint  a vásárló csak webes vagy más csomagküldő, üzleten kívüli vásárlás esetén gondolhatja meg magát, 14 napon belül elállhat a vásárlástól, és követelheti a vételárat a termék egyidejű visszaküldése mellett. A jogszabály a kötelező jótállás alá eső tartós fogyasztási cikkek esetében azt teszi lehetővé, hogy ha a termék hibás, és a vásárló minőségi kifogását 3 munkanapon belül jelzi, akkor a kereskedő köteles azt cserélni, és nem oldhatja meg a problémát úgy, hogy vállalja a termék javítását.
   
A tanácsadó iroda kiemeli: ha a fogyasztó boltban vásárolta a terméket, amely hibátlan ugyan, csak éppen méretben nem jó vagy nem tetszik, már nem lehet elállni a szerződéstől. Sem a pénz visszatérítését, sem a termék cseréjét vagy levásárlást nem követelheti a vásárló - írták.
   
A kutatásból kiderült, hogy az üzletek eltérő módon, esetenként rendkívül toleránsan állnak a vevői igényekhez. A kutatásban részt vevő boltok között volt olyan, amely a vásárlástól számítva 3 napon belül biztosítja a termék cseréjének vagy levásárlásának lehetőségét, a többségük két hét és két hónap közötti időszakot határoz meg erre.
   
Az üzletek leginkább a karácsony miatt adnak lehetőséget a cserére, levásárlásra, de többen nem kötik ezeket a panaszkezelési módokat az ünnepekhez.
   
A fogyasztókat általában a nyugtán vagy a pénztárnál tájékoztatják a visszaváltás lehetőségéről, azonban a tanácsadó iroda megjegyzi, hogy sok esetben semmilyen tájékozódási pont nem áll a vásárlók rendelkezésére. 
   
A Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Iroda munkatársai díjmentesen segítenek a fogyasztóvédelmi problémák kezelésében, személyesen, telefonon, online, a  két ünnep között és januárban is. Elérhetőek a http://versenyugyi-tanacsadoiroda.hu/kapcsolat/ honlapon.