Józsefvárosi önkormányzat: eredményesek a kerületi városfejlesztési programok

Egész Józsefvárosban emelkednek az ingatlanárak és a Corvin-negyed után a Magdolna-negyed ingatlanainak értéke is ugrásszerűen növekszik az OTP friss Lakóingatlan értéktérképe szerint - tájékoztatta a VIII. kerületi önkormányzat csütörtökön az MTI-t.  

A Józsefvárosi önkormányzat sajtóirodája a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy az elemzés szerint az idei év első három negyedévében a Magdolna-negyedben több mint 50 százalékkal nőtt az ingatlanok értéke, amivel Budapesten az élen állnak.
   
Közölték: egyre több a visszaigazolás arról, hogy működnek a józsefvárosi városfejlesztési programok és beérnek a Józsefváros újjáépül program eredményei.
   
A 2010 óta tartó Józsefváros újjáépül programban a közintézmények és közterületek megújítása után a társasházaknál is elkezdték ezt a munkát, ami tovább növeli majd "az ingatlanok értékét és Józsefváros vonzerejét" - írták. Hozzátették: a következő években folytatódnak a városfejlesztési programok, és a tervek szerint megkezdődik az Orczy-negyed újjáépítése is.

Folytatódik a múmiát rejtő kínai Buddha-szobor körüli huzavona

Kína visszautasítja azokat a feltételeket, amelyeket az 1990-es évek közepén ellopott, múmiát rejtő Buddha-szobrának visszaszolgáltatása fejében a műtárgy jelenlegi tulajdonosa, egy holland gyűjtő szabott - adta hírül az állami Hszinhua hírügynökség csütörtökön.

   
illusztráció

A hírügynökség idézte a kínai politikatudományi és jogi egyetem nemzetközi jogi szakértőjét, Huo Cseng-hszint, aki nem tartja indokoltnak a gyűjtő azon kívánságát, hogy a szobor ne eredeti helyére, a Fucsien tartományi kis falu, Jangcsun templomába kerüljön vissza, hanem egy másik nagy templomba. Az Amsterdamban élő építész meg is nevezett egy nagy hsziameni templomot, amely azonban, mint kiderült, nem kívánja befogadni az ereklyét.
   
Huo elfogadhatatlannak nevezte azt a kérést, hogy a kínai fél egy gyűjtemény részeként, vagyis több más műtárggyal együtt vásárolja meg a szobrot. Teljesíthetőnek tartotta viszont a gyűjtő azon kívánságát, hogy részt vehessen egy kínai kutatói munkában.
   
A továbbra is névtelenségbe burkolózó tulajdonos azt állította, hogy a Buddha-szobrot már beleillesztette egy kollekcióba, amelytől csak egyben válna meg. Ezt kínai részről abszurdnak tartják.
   
Az igényelt kártérítésről a jogász szakértő úgy fogalmazott, hogy, bár ennek kifizetésére a falunak nincs fedezete, ez nem lehet akadály. Magába foglalná a gyűjtő eddigi költségeit, azt az összeget, amelyet a műtárgy vásárlására fordított, valamint a védelmére, restaurálásra, szállítására és biztosítására költött.
   
A hírügynökségi összeállítás utalt arra, hogy az érintett faluközösség, amely 1995-ben fedezte fel a szobor hiányát és jelentette is azt a rendőrségen, jogi képviselőket szerződtetett, akik feladatul kapták, hogy az ügyben keresetet nyújtsanak be az illetékes holland bíróságon.
   
A Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág kiállításán feltűnt, majd sebtében elszállíttatott szobrot egy kínai szerzetes mumifikálódott teste köré alkották. A Hszinhua szerint az illető Csang-kung Cu-si jangcsuni illetőségű férfi, aki a húszas éveiben állt szerzetesnek. Nagy tisztelet övezte, amiért embereket gyógyított és terjesztette a buddhista tanokat. 37 éves korában halt meg, holttestét mumifikálták; testét a helyiek a Szung-dinasztia (960-1279) idején ágyazták szoborba, azóta imádkoztak hozzá.

Nyolc méteres szakaszon hiányos lesz az ausztriai kerítés

Mivel nem tudtak megegyezni az érintett szakasz egyik földtulajdonosával, "lyukas lesz" az osztrák-szlovén határhoz tervezett mintegy négy kilométeres kerítés, mivel mintegy nyolc méteres szakasz hiányzik majd belőle - közölte az osztrák rendőrség csütörtökön.

   

A belügyminisztérium a kerítés építésével összefüggésben összesen 18 földtulajdonossal kezdett tárgyalásokat. Közülük eddig egy érintett nem egyezett bele abba, hogy a kerítés áthaladjon a birtokán. Az egykori néppárti politikus Helmut Strobl "elvi okokból" állt ellen. Graz városának kultúráért felelős egykori tanácsosa a kerítésépítést értelmetlennek tartja, meglátása szerint a határvédelmet a rendőrség  kerítés nélkül is el tudja látni. Strobl elmondása szerint azonban nem a minisztérium által közölt nyolc, hanem valójában 35 méteres szakaszról van szó.
   
A szóban forgó földbirtok már csaknem száz éve van a Strobl család birtokában.
   
Az egykori városi tanácsos tulajdonában van továbbá olyan földterület is, amely átnyúlik Szlovénia területére. A tárca ajánlata szerint kaput építenének a kerítésre, Strobl azonban ezt a megoldást nem fogadta el.
   
A minisztérium közlése szerint azon a szakaszon, ahol nem áll majd kerítés, egyéb technikai és határrendészeti intézkedéseket foganatosítanak majd.
   
A Kurier című osztrák lap beszámolója alapján azonban könnyen előfordulhat, hogy akár 800 méteres szakaszon sem áll majd kerítés, ugyanis az egyik érintett neves borász, Erich Polz szintén elutasító a szőlőbirtokát érintő akadály felállításával kapcsolatban.
   
A belügyminisztérium közlése szerint az "Európában egyedülálló határ menti irányítási rendszer" emberek ezreinek rendezett beutazását fogja segíteni, az új átléptetési létesítmény pedig megfelel minden hatályos jogi szabályozásnak. A tervek szerint a spielfeldi határátkelőnél naponta 11 ezer embert tudnak majd rendezetten átengedni. A menekültek informálására, a várakozási idő jelzésére és az elosztás irányítására nagy elektronikus kijelzőt szerelnek fel.
   
A határ menti építkezés december 7-én kezdődött, a tárca közlése szerint december 22-ig állíthatják fel a határátkelőhöz tervezett konténereket, az év végéig pedig elkészülhet a kerítés is. Az átépítést a hadsereg végzi, a kerítésépítéssel a tiroli Geo-Alpinbau vállalkozást bízták meg. A hivatalos becslések szerint az építkezés teljes költsége nem teszi majd ki a 10 millió eurót.
   
A november közepén bejelentett tervek szerint Ausztria 3,7 kilométeres, betonelemeket nem tartalmazó drótkerítést épít a stájerországi Spielfeldnél a menekültek szabályozott áthaladása érdekében. A többnyire 2,5 méter, egyes helyeken azonban 4 magas kerítés a spielfeldi határátkelőt keletre 200 méteren át egészen az A9-es autópályáig, az átkelőtől nyugatra pedig 3,5 kilométer hosszan a grassnitzbergi határátkelőig fog húzódni.
   
Az átkelőhöz terelőközpontot is építenek. A tervek szerint a migránsok haladását terelőkordonok irányítják, családok, illetve nemek szerint osztják szét őket. A beutazási ellenőrzés után vagy visszafordítják vagy ellátják és továbbutaztatják a migránsokat egy ausztriai befogadó állomásra.
   
Ugyan az elmúlt hetekben már alig jönnek emberek a stájerországi-szlovén határhoz, a belügyminisztérium azzal számol, hogy tavasszal ismét tömegek érkezhetnek.

kép: hirstart.hu

A fáknak is van belső órájuk

Az emberi szervezethez hasonlóan a fáknak is van belső órájuk, amellyel sejtjeik működését a napszakok váltakozásához tudják igazítani - állapították meg kutatók egy új tanulmányban.  


Az már régóta ismert, hogy a leveleknek van huszonnégy órás életciklusuk, a mostani vizsgálat azonban először mutatta ki ugyanezt egész fákról.
  
A tudósok tasmán kék gumifákkal hajtottak végre kísérleteket, amelyek eredményeként megállapították, hogy a fák minden valószínűség szerint saját belső órájukat használják víz- és szén-dioxid-gazdálkodásuk szabályozására.
  
A kutatók úgy vélik, hogy az ismétlődő ciklusok befolyásolhatják a klímaváltozásról készülő modelleket is. "Ha a huszonnégy órás ritmus érvényesül egy fa esetében, miért ne érvényesülne ugyanúgy egy egész erdőnél?"  - fogalmazta meg egyikük, Rubén Díaz Sierra spanyol fizikus.
  
A megfigyeléseket egy szélesebb kutatási program keretében végezték Ausztráliában, Sydney közelében. A fákat olyan termekben helyezték el, ahol ellenőrizni tudták a hőmérsékletet, a levegő páratartalmát és a fényviszonyokat. Arra voltak kíváncsiak, hogy mennyi szén-dioxidot vesznek fel, illetve mennyi vizet párologtatnak el a növények levélréseiken keresztül.
  
Az adatokat részben olyan éjszakákon rögzítették, amikor az ég borult volt, tehát a természeti feltételeket többnyire állandónak lehetett tekinteni, majd összevetették a mutatókat azokkal, amelyeket viharos, a hőmérsékletben és a páratartalomban drámai változásokat hozó éjszakákon gyűjtöttek.
  
Az eredmények szerint a fák szén-dioxid-felvétele és vízpárologtatása egyaránt csökkent az alkonyatot követő első hat órában, majd mindkét folyamat észrevehetően felerősödött a hajnalhasadást megelőző, hasonló hosszúságú időszakban - azokon az éjszakákon is, amikor a hőmérséklet és a páratartalom változatlan maradt.
  
Mivel a környezeti feltételek nem módosultak, a mennyiségi növekedést csak a biológiai óra működésével lehet magyarázni - idézte a LiveScience.com tudományos hírportál Víctor Resco de Diost, a Nyugat-sydneyi Egyetem kutatóját.
  
A vizsgálatban mesterséges ideghálózatokat - agyműködést utánzó szerkezeteket - vettek igénybe annak meghatározására, hogy a huszonnégy órás ritmus milyen mértékben befolyásolja a levélrések kinyílását, illetve a fák vízhasználatát.
  
A kísérletekben részt vevő tudósok meggyőződése, hogy felfedezésük fontos szempont lehet az éghajlatváltozás folyamatát modellező programok elkészítésénél. "A jelenlegi előrejelzések nem veszik számításba a napszakokat - hívta fel a figyelmet Rubén Díaz Sierra -, márpedig ha azoktól függ a fák szén-dioxid-fogyasztása, akkor az értelemszerűen módosíthatja a klímaváltozásnak az ökorendszerekre gyakorolt hatásáról készítendő modelleket."
  
forrás: MTI

A világ 10 legjobb stadionja

Ezen a listán nem a világ legnagyobb stadionjai vannak felsorolva, sem a legjobb felszereltséggel rendelkezők, hanem azok, ahol a legnehezebb az ellenfeleknek pályára lépniük.


Igazi kihívást jelent minden csapat számára ezekben a létesítményekben komoly eredményt elérni, arról nem is beszélve, hogy a 3 pont megszerzése ritka sikerélménnyel azonosítható. Természetesen a rangsor felállításakor a csapatok erőssége volt a legfontosabb tényező.


Itt a 10 legjobb stadion 2013-ra!

10. Old Trafford – Manchester United
Befogadóképesség : 75,811 fő
Talán a világ leghíresebb stadionja, amely arra készteti a United ellenfeleit, hogy a lehető legjobb formájukat nyújtsák. Az elmúlt években a megszokottnál több pontot veszített hazai pályán a United, de az idei 10 Premier League mérőzésen aratott 9 győzelem azt bizonyítja, hogy a legendás stadion újra a legszebb fényében tündököl..

9. Santiago Bernabéu – Real Madrid
Befogadóképesség : 85,454 fő
Minden csapat stadionja, ahol éppen Jose Mourinho az edző, valószínűleg rajta lesz ezen a listán. A Bernabeu stadion nagysága, a szurkolók közelsége és a Real csapatának erőssége megfélemlítő lehet minden ellenfél számára.

8. Etihad Stadium – Manchester City
Befogadóképesség :  47,435 fő
Talán meglepő ezt a stadiont ezen a listán látni, de ha az elmúlt egy és fél évet nézzük, a City a Premier League-ben 29 mérkőzésből 25 győzelmet aratott, 3 döntetlent játszott, és csak egyszer kapott ki. Szinte lehetetlen az Etihad Stadiumról pontokkal távozni az ellenfeleknek.

7. Signal Iduna Park – Dortmund
Signal Iduna Park stadiontól
 Befogadóképesség :  80,645 fő
A déli kanyar, ahol több mint 25000 ember végig felállva buzdítja csapatát, önmagáért beszél. Ez Európa egyik leghíresebb és legrémisztőbb stadionja.

6. Donbass Arena – Shaktar Donetsk
Befogadóképesség :  52,187 fő
Az ukrán csapatok nem tudják felvenni a versenyt a Shaktarral, a legnagyobb Európai klubok is nagyon nehezen távoznak Donyeckből győztesen. A mérkőzés napokon a stadion látványa, és a szurkolók buzdítása lenyűgöző, az építészek előtt pedig le a kalappal!

5. Stamford Bridge – Chelsea
Stamford Bridge stadion Befogadóképesség : 41,827 fő
A Kékek ritkán veszítenek hazai pályán nagy mérkőzéseken, felér egy rémálommal az európai klubok számára a londoni vendégjáték. Szinte fel sem merül az ellenfeleknél, hogy három ponttal távoznak a Chelsea otthonából.

 4. Turk Telekom Arena – Galatasaray
Befogadóképesség :  52,652 fő
Ez a világ „leghangosabb” stadionja. Igazi példa lehet ez a létesítmény bármely olyan klub számára, amely stadionépítésre adja a fejét, a rajongók fanatikussága és szeretete a csapatuk iránt pedig leírhatatlan.

3. Camp Nou - Barcelona
Befogadóképesség : 98,787 fő

Sokak szerint a Barcelona a legjobb csapat a világon, a klub csapatok közül a katalánoké a legnagyobb befogadóképességgel rendelkező stadion. Nincs csapat, aki szívesen menne Barcelonába, főleg egy Kupameccsre.

2. Estadio do Dragao – Porto
Befogadóképesség :  52,399 fő
A statisztikát nézve, Európában a Porto stadionján a legnehezebb jó eredményt elérni. Bár a kinézetet tekintve nem tűnik impozánsnak a létesítmény, van benne valami különleges. A hazaiak évek óta nem veszítettek mérkőzést a do Dragao stadionban.

1. Juventus Stadium – Juventus
legjobb stadion a világon
Befogadóképesség : 41,000 fő
A Juventus az új otthonában mindössze egy mérkőzésen kapott ki. A Bianconeri egy másik arcát mutatja, ha hazai pályán fogadja ellenfelét. Ne lepődjetek meg, ha a létesítménynek köszönhetően, a Juve 2013-ban Európában is sikereket fog elérni.

Molnár Szabolcs fordítása

forrás: Juventusfc.hu